Döbbenetes autós balhé Csepelen, majd az első táblának nekimentek - Videó

Végig elszánt volt az őrjöngő autós.

Nem tudta megőrizni a hidegvérét egy autós, miután egy másik sofőrrel támadt konfliktusa Csepelen – látható a Budapesti Autósok Közössége által szombaton feltöltött felvételen.

Vélhetően már korábban összeakasztották a bajszukat a felek, a videón látható történések már csak a következményei.

A kereszteződéshez érve egymás mellett megállt mindkét kocsi, itt szakadt el a cérna a kisbusz sofőrjénél, aki kipattant a volán mögül, hogy a szavak helyett a tettek mezejére lépjen.


Mikor a Citroen vezetője látta, hogy veszedelmesen közeledik a begőzölt férfi, megpróbált elhajtani. A bosszúszomjas sofőrnek azonban sikerült belekapaszkodnia az autóba, és métereken keresztül el sem engedte azt.

A citroenes ettől pánikba eshetett, mert az útpadkára felhajtva egyenesen egy közlekedési táblának vezette a kocsit.

Ez az aprócska baleset sem tudta azonban az őrjöngő férfit eltántorítani, bár már több utas is kiszállt az autóból, hatalmas elszántsággal ütötte-vágta a sofőroldalt.

A kamerás autó sofőrje elmondása alapján értesítették a rendőrséget az esetről, ám mire az egyenruhások kiértek a helyszínre, a küzdő felek elhagyták azt.

2023. január 22. 09:27
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Az ukrán zászló napján Európa-szerte kiemelt figyelmet kapott a háború sújtotta ország szimbóluma. Von der Leyen leg...
Az ukrán elnök és csapata a hírek szerint abban bízik, hogy Magyarországon kormányváltás lesz. Zelenszkijék úgy látj...