Deutsch Tamás: A külföldről támogatott pártok és szponzoraik találkoztak a szemünk előtt

A politikai szponzorok és a politikai szponzoráltak találkozója történt meg a szemünk előtt – nyilatkozta Deutsch Tamás a Közép-európai Egyetem (CEU) budapesti épülete előtt, ahol a sajtótájékoztató alatt is zajlott Karácsony Gergelyék rendezvénye, a Budapest Fórum. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a baloldal továbbra is az önmagát kiszolgáltató és felajánló politikát folytatja. A politikus szerint a „gyűlölet-workshop helyszínének kiválasztása is szimbolikus volt” - írta meg a Magyar Nemzet.

Ha az embernek az egyébként ijesztő erőfeszítések láttán lenne kedve viccelődni, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy ma itt a politikai szponzorok és a politikai szponzoráltak találkozója történt meg a szemünk előtt

– nyilatkozta Deutsch Tamás a Közép-európai Egyetem (CEU) budapesti épülete előtt, ahol a sajtótájékoztató alatt is zajlott Karácsony Gergelyék rendezvénye, a Budapest Fórum.

Fotó: MTI/ Kovács Tamás

A rendezvényen Krekó Péter felolvasta a program szponzorait, amely szerint a Budapest Fórumot egyebek mellett a dollárbotránynál is feltűnt National Endowment for Democracy (NED), a German Marshall Fund/German Marshall Fund of the United States, a Friedrich Ebert Stiftung, a Heinrich Böll Stiftung támogatták. A Fidesz európai parlamenti képviselőjének tájékoztatása szerint a konferencia szervezője a rendkívüli anyagi problémákkal küszködő fővárosi önkormányzat.

Érdekes módon erre a gyűlölet-workshopra van pénz a fővárosi önkormányzatnál

− jegyezte meg.

A helyszín kiválasztása is szimbolikus

A Fidesz európai parlamenti képviselője kifejtette: „a konferencián azok találkoznak, azok lépnek fel együtt, azok fogalmaznak meg a gyűlölet hangján mindent a magyarokkal és a lengyelekkel kapcsolatban, akik a magunk mögött hagyott években milliárdokat küldtek ide Magyarországra annak érdekében, hogy számukra kedvező politikai változást érjenek el.”

A politikus úgy véli, a helyszín kiválasztása is szimbolikus volt, „hiszen évek óta halljuk tőlük, és az európai baloldaltól, hogy a CEU elűzetett Budapestről”.

Ehhez képest a CEU a mai rendezvény egyik fő szervezője

– mondta. A képviselő szerint botrányos, hogy a magyar választópolgárok által elsöprő többséggel megválasztott kormány képviselőinek tárgyalási kérelmét az Európai Bizottság képviselői visszautasítsák, miközben „a dollárbaloldal által szervezett gyűlölet-workshopon sokan személyesen, míg mások online, de részt vesznek”.

Deutsch Tamás szerint az előttünk álló hetekben-hónapokban a lehető leghatározottabban fel kell annak érdekében lépni, hogy „Magyarországon megszüntessük azt a gyakorlatot, hogy valakit külföldről támogathassanak a politikában”.

Az kéri a nótát, aki fizeti a zenészt.

Úgy tűnhet, hogy a magyar dollárbaloldal képviselői krokodilkönnyeket hullatva keresik a hibákat, amelyeket elkövettek a 2022-es kampány során, ez azonban csak duma. Továbbra is az önmagukat kiszolgáltató és felajánló politikát folytatják. A 2024-es EP- és önkormányzati választás előtt pedig még nagyobb fokozatra kapcsolnak

 – zárta gondolatait a képviselő.

2023. október 11. 16:52
Kegyetlenül fejbe rúgott egy nyugdíjast egy fiatal, mindent felvett a biztonsági kamera - Videó
Az önjelölt ketrecharcos még ki is akarta fosztani az idős asszonyt.
Légkompresszorral fújt 16 éves barátja végbelébe, belehalt a fiú a rossz tréfába
A sűrített levegő olyan súlyosan megrongálta a beleit, hogy már az orvosok sem tudtak rajta segíteni.
Másodpercek alatt 10 milliót kaszált a Szerencsekerék játékosa, könnyeit sem fogta vissza
A fiatal fiú nem csupán a végjátékban remekelt, még további 500 ezret is bezsebelt.
Arcunkba tolta nedves gigamelleit a szőke bombázó, ettől szem nem marad szárazon
Mikulás napjához hűen egy igazán aprócska, tűzpiros színű bikinit választott délutáni fürdőzéséhez.
Lenyűgöző olvasói videó érkezett, mesébe illő a hófödte Dunántúl
A havas utak viszont legalább annyi veszélyt tartogatnak, mint szépséget.
Temérdek csalást követett el
Körözött bűnöző segíthette Vig Mór csalás-sorozatát - ezt írta a Mandiner. A lap szerint az Amnesty-vezér, Vig Dávid...
Életveszélyes az ukrán gabona
Életveszélyes vegyszereket tartalmaz az ukrán gabona, ezért nem szabad beengedni az Európai Unióba. Erről Jakab Istv...
Kiemelt akciót tart az utakon a rendőrség
Országos akciót tart a rendőrség jövő héten az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mö...
Videón a Seychelle-szigeteki robbanás
Felrobbant egy raktár a Seychelle-szigeteken, erről videó készült. Négy konténernyi robbanóanyag repült a levegőbe, ...
Nem kapta meg az állást, ezért ölt
Három egyetemi oktató meghalt és többen is megsérültek azután, hogy egy 67 éves férfi lövöldözni kezdett a Nevadai E...
Késely Ajna országos csúccsal bronzérmes a rövidpályás úszó-Eb-n
Nem takarja a ruha Vajna Tímea hatalmas dinnyemelleit - fotó
Gulyás Gergely: Fontos az erős magyar érdekképviselet Szerbiában
Levetkőzött Tóth Gabi - fotó
Pénzeső az árulóra, levágott disznófej, Júdás a pályán

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.