Deutsch - Orbán 1:1 – ilyen volt a Fidesz 35. születésnapi rendezvénye (VIDEÓ)

A nosztalgia és az ünneplés mellett jelen volt az utánpótlás is - írta meg a Mandiner.

1988. március 30-án, 35 éve alapították meg a Bibó István Szakkollégiumban a Fideszt.

Az alapítók és a jelenlegi tagok egy zártkörű születésnapi rendezvényen ünnepelték meg ezt a jeles alkalmat, ahol volt koccintás, tortavágás és nosztalgiázás is.

Az Orbán Viktor Facebook-oldalán közzétett vieóból pedig az is kiderült, hogy nemcsak az új generáció tagjai hívták ki a miniszterelnököt egy csocsómeccsre, hanem Deutsch Tamás EP-képviselő is. A „barátságos mérkőzés” eredménye 1:1 lett.

A látottakat a kormányfő úgy kommentálta:

Deutsch - Orbán 1:1. Csak a Fidesz!

2023. március 31. 09:12
Anyaszült meztelenül ment be a Szent Péter-bazilikába egy férfi, döbbenetes fotók készültek
A biztonságiak vitték el.
Érkező vonat elé hajtott barátaival egy 19 éves sofőr, a legfiatalabb utas még csak 16 volt
Az egyik utas életét már nem tudták megmenteni.
Suhajda Szilárd tragédiája: A legfontosabb kérdésre találhatták meg a választ
A hegymászó eddigi teljesítménye is csak a csodával magyarázható.
Robbantással fenyegették a bíróságot
Bombarobbantással fenyegették meg a kispesti bíróságot szerda reggel, ezért ki kellett üríteni az épületet. Összesen...
A bicikliúton ment több mint 100-zal
Hajmeresztő felvételt rögzített egy autós Győr és Komárom között. Egy elektromos autó legalább 100-zal száguldott a ...
Fordulat Berki Krisztián ügyében, két férfi beismerő vallomást tett
Több mint egy évvel a tragédia után előrelépés történt az ügyben.
Székkel támadtak az El-döntő bírójára a ferihegyi reptéren - Videó
A játékvezető családja sem volt biztonságban.
Működnek az árakciók, csökkennek az árak a hazai üzletekben
Csütörtöktől lépett életbe az infláció letörése érdekében hozott újabb kormányzati intézkedés: elindult az élelmisze...
Veszélyes lehet a klímahasználat, pár dologra érdemes odafigyelni
A nyári hőségben rengetegen előszeretettel menekülnek a klíma által lehűtött helyiségekbe, azonban ez sem teljesen v...
Tények reggel teljes adás, 2023. június 2., péntek
GYILKOSSÁG - Rabszolgaként tartották a 25 éves nőt, akit unokatestvére ölt meg Tengelicen. Többször meg is erőszakol...
Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított
Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő
Nem mindennapi albínó pandát észleltek Kínában
Köllő Babett: Egyáltalán nem volt mellem
Orbán Viktor: Az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit