Csányi Sándor: a kormány és a jegybank jól kezelte a válságot

A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően lett tavaly a vártnál kisebb a gazdasági visszaesés - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója pénteken a pénzintézet tavalyi eredményeit értékelő online sajtótájékoztatón.

Kiemelte: 2019-hez képest rosszabb évet zártak, de a 2020 elején és közepén megfogalmazott várakozásoknál lényegesen jobb lett a tavalyi teljesítmény. Csányi Sándor kiemelkedően jónak nevezte a tőkearányos megtérülése 13 százalékos szintjét, és azt, hogy 9 százalékkal bővült a hitelfolyósítás. A pénzintézet működési eredménye 5 százalékkal nőtt tavaly, az adózott eredmény 26 százalékos visszaesését döntően a kockázati költségek okozták - hangsúlyozta.

Utalt arra is, hogy a pénzintézet számára elsődleges fontosságú a stabilitás, ami a kockázati mutatókban jelenik meg legjobban. "Jelentős veszteséget okoz a banknak, hogy többletlikviditással rendelkezik, de felelőtlen hitelezésbe nem kezdünk" - jegyezte meg Csányi Sándor.

A kormány válságkezelését illetően a bank első embere kiemelte a családi támogatásokat, az építkezést segítő konstrukciókat, továbbá a kisvállalatok által igényelhető 10 millió forintos hitelt. Ezek az intézkedések segítik a gazdaságot, hogy talpra állhasson - mondta.

A jegybank intézkedései közül az Nhp hajrá programot, az Nkp kötvényprogramot, a likviditásbővítő intézkedéseket, a tőkepufferek ésszerű lazítását és a minősített fogyasztóbarát hitel bevezetését nevesítette. Ezek a programok szerinte nagy segítséget jelentettek a bankszektornak, és azon keresztül a gazdaságnak az elmúlt egy évben.

Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy a lakosság és a vállalatok készek új fordulatot venni, erre utal a hitelállomány bővülése. Döbbenetesnek nevezte, hogy tavaly a jelzáloghitel-folyósítások 15 százalékkal, a babaváró hitel szerződéses összege 23 százalékkal, a mikro és kisvállalkozói teljesítő hitelállomány 55 százalékkal nőtt.

Az elnök-vezérigazgató szerint 2021-ben még nagyobb, tőkére vetített megtérülésre, az állományok növekedésére és a kockázati költségek csökkenésére lehet számítani. Idén is folytatódik szerinte az ügyfelek számára kedvező nettó kamatmarzs-csökkenés. A menedzsment 119 milliárd forint osztalékra tett volna javaslatot idén, a jegybank elvárása miatt azonban a kifizetésre szeptember 30-ig nem kerülhet sor, ezt követően újra napirendre kerülhet a kérdés - jelezte Csányi Sándor.

Újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Commerzbankot jó banknak tartja, az átvilágítást követően születhet döntés arról, hogy tesz-e az OTP ajánlatot az eladósorba került pénzintézetre. Jelenleg az OTP menedzsmentje három országban folytat tárgyalást akvizíciókról, az egyik már meglévő piacukat érintené - ismertette a bankár utalva arra, hogy szerinte idén is jelentenek be felvásárlást. Csányi Sándor jelezte, hogy Magyarországon a nyitvatartás korlátozását nem tervezik, egyes fiókoknál azonban rákényszerülhetnek, ha több dolgozó megbetegszik.

 

MTI

2021. március 05. 11:54
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Külföldről támogathatják Magyar Pétert
Törölte a honlapjukról Magyar Péter azt a két céget, amelyek a Bajnai Gordon-féle DatAdathoz köthetőek. A Magyar Nem...
Hatalmas robbanástól tartottak Szerencsen, tűzszerészek siettek a helyszínre
Kiderült, mi okozhatott riadalmat.
„Magyarok nélkül nincs szabadság”
Orbán Viktor a rendkívüli uniós csúcson elhangzottakat is értékelte a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint tov...
Napi tény: A fülünk segít az egyensúlyérzékelésben
Szinte felfoghatatlan dolgok játszódnak le a belső fülben, amikor a fej helyzete megváltozik.
„Csak a béke! Csak a Fidesz!”
Amíg az országban nemzeti kormány van, addig Magyarország nem fog belesodródni a háborúba. Ezt Orbán Viktor jelentet...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.