Csalással lett az Anna-bél szépe Magyar Péter alelnöke?

Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke 1998-ban lett a füredi Anna-bál szépe. Az ugyanebben az évben megszűnt Kurír akkori forrásai szerint Magyar Péter alelnöke gazdag édesapjának köszönhette, hogy szépségkirálynő lett.

„Forsthoffer Ágnes életének egyik meghatározó pillanata, hogy 1998-ban megválasztották az Anna-bál szépének” – írja az Ellenpont. A portál a cikkében emlékeztet, hogy Magyar Péter – miután Kötcsén bejelentette, hogy őt nevezi ki pártja egyik alelnökének –, mindjárt az első róla szóló Facebook-bejegyzésében rendkívül fontosnak tartotta megemlíteni, hogy „Ágnes 18 évesen a füredi Anna-bál szépe volt”. A bálkirálynő nagyon büszke volt az elismerésre, még 2012-ben is meghatódottan nyilatkozott.

 

Azt gondolom, hogy egy 18 éves fiatal lánynak nem kell ennél szebb álom, mint részt vennie az Anna-bálon, akár a bál szépe címet elhozni, mint ahogy nekem is sikerült, fürediként

– mondta a Füred TV-nek, mint egykori szépségkirálynő.

Fotó: Arcanum

A korabeli sajtótudósítások szerint kisebbféle botrány alakult ki a választás után. Az egyik legnagyobb példányszámú országos bulvárlap, a Kurír, két cikkben is foglalkozott az esemény körüli feltételezett visszaélésekkel.

1998. július 27-ai anyagukban arról írtak, hogy többen is megkeresték a szerkesztőségüket, mert nem értettek egyet Forsthoffer győzelmével. A cikkből az is kiérződött, hogy a nevüket nem vállaló források csalást sejtettek a háttérben.

Ám amint az lenni szokott, most is sokaknak savanyú a szőlő, kételkednek a zsűri pártatlanságában. Nem óvják meg a döntést, inkább a sajtónak panaszkodnak.

Egy nappal később ennél is konkrétabb feltételezésekbe bocsátkozott a Kurír. Több forrásra hivatkozva megnevezték a tiszás politikus édesapját, mint aki gazdag hajógyári igazgatóként befolyásolhatta a verseny kimenetelét. A bulvárlap mindezzel arra utalt, hogy bunda volt az egész, Forsthoffer Ágnes csak a családi kapcsolatai miatt nyert.

Szintén bundáról írt a Veszprémi Napló, valamint a Szolnok Megyei Néplap szintén az Anna bál zsűrije és a versenyzők közötti "összjátékról" számolt be.

Fotó: MTI/Szigetvári Zsolt

A szavazásról csak a végeredmény ismert. Annyit azonban tudunk, hogy az első helyezett a tavalyi győztes húga volt, egyébként a zsűri elnöke pont a nővér volt. A második pedig egy veszprémi újságíró kislánya lett; a papa 12 évig az Anna-bálok sajtófőnöke volt, aki szintén helyet kapott a zsűriben

– volt olvasható a lapban.

Forsthoffer Ágnes szülei erkölcsileg megkérdőjelezhető módon már a kommunizmus idején megalapozták a gazdasági befolyásukat. A Kádár-rendszerben fontos pozíciókra tettek szert: az apuka, Forsthoffer Ferenc bent ült a helyi hajógyár vezetőségében; az anyuka, Forsthofferné Varró Julianna pedig a szállodaiparban tevékenykedett.

De igazából a rendszerváltás után, a zavaros privatizáció során gazdagodtak meg nagyon. Forsthoffer Ferenc előbb kiárusította az igazgatósága alatt csődbe jutott hajógyárat egy német tulajdonosnak, később pedig megszerezte a Talajerőgazdálkodási Kft. nevű nagyvállalatot szintén privatizáció révén. Ezt követően a turizmus felé nyitott: 2006-ban megszerezte a füredi Hotel Margarétát, amit aztán a 26 éves lányának adott.

Forsthofferék vállalkozásai az elmúlt években stabilan milliárdos nyereséggel zártak, a család tulajdonában pedig többszázmilliós luxusingatlanok vannak.

A nem mindennapi életkörülményeket a családfő, Forsthoffer Ferenc alapozta meg, aki jó ideje befolyásos oligarcha a környékén. A család erős politikai kapcsolatait jelzi, hogy Forsthoffer Ágnes "régi ismerőse" Tarr Zoltán alelnöknek, rajta keresztül jutott be a Tisza vezetőségébe. Tarr közösségi oldalán nem szimpla kollégaként, hanem barátjaként jellemezte a balatonfüredi oligarcha lányát.

Nyitókép: MTI/Szigetvári Zsolt

2025. szeptember 30. 17:01
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
Börtönbe megy a mánfai gyilkos. A férfi még 2022-ben végezte ki egy kilenc centis konyhakéssel a feleségét. Többször...
Késsel fejbe szúrta, ököllel verte, majd egy zsinórral megfojtotta 20 hetes terhes szerelmét egy brutális férfi Nyír...
Szerbia példája mutatja, hogy milyen kiszolgáltatottságot is jelent, ha egy állam kőolajellátása egyetlen vezetéktől...