Családi vállalkozássá tette a lopást az anya, kiskorú lányát is magával vitte

A nő tavaly egy összejövetelen résztvevő vendégsereget fosztott ki gyermekével, az idén pedig testvéréhez tört be.

A gyanú szerint a 32 éves nő és kiskorú lánya tavaly július 11-én egy szécsényi vendéglőben tartott összejövetelen vettek részt. A hajnali órákban átkutatták az őrizetlenül hagyott táskákat, melyekből mobiltelefonokat, pénztárcát, fülbevalót, egyéb használati tárgyakat és személyes iratokat loptak el.

Az egyik szatyorban egy indítókulcsot is találtak, mellyel megkísérelték a vendéglátóhely közelében parkoló autókat kinyitni, azonban a vendéglő tulajdonosa ezt észrevette és rájuk szólt. Az anya-lánya páros ennek hatására a lopott szatyrot benne pár irattal és egy telefontöltővel hátrahagyva elmenekült. A zsákmányolt mobiltelefonokat később megpróbálták eladni.

2021 februárjában az anya egy társával a testvére házába is betört. A két nő megitta a hűtőben talált sört, majd az éjszakát is a házban töltötték. Másnap reggel a testvér értékek után kutatott a házban, és mobiltelefonokat, műszaki cikkeket, cipőket és parfümöket tulajdonított el, mintegy 333 ezer forint értékben.

Fotók: police.hu

A nő kiskorú veszélyeztetésének bűntette, magánlaksértés és lopás miatt állhat bíróság elé, akit végül a rendőrség 2021 áprilisában fogta el.

Büntetett előéletű, vele szemben más eljárás is van folyamatban, legális jövedelemmel nem rendelkezik, megélhetését bűncselekmények elkövetéséből biztosítja - számolt be róla a Nógrád Megyei Főügyészség.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, a Balassagyarmati Járásbíróság bírája a nő letartóztatását egy hónapra elrendelte.

A végzést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a döntés még nem végleges.

2021. április 16. 09:08
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.