– tette hozzá a szomszéd.
A falubeliek szerint a gyilkosság napján is így volt, emiatt senki sem hallhatta a nő sikoltozását.
Az áldozat családja szerint a férfi gyakran ivott. A Tények kereste őket, de nem akartak nyilatkozni. A Blikknek a nő anyja azt mondta, hogy mindenük megvolt, de ez az ember annyit ivott, hogy állandóan bántotta a lányát. Ráadásul zugivó is volt, rejtegette az üvegeket. Mondta a lányának, hogy váljon el tőle, de a végsőkig kitartott mellette.
A családot több tragédia is érte az évek során, az anya öccsét lelőtték, testvére fia pedig nemrég halt meg egy autóbalesetben.
A férfi a gyilkosság után elmenekült, a rendőrség viszont gyorsan elfogta, egy közeli erdős területen találtak rá. A bíróság egy hónapra letartóztatta.
A végzés ellen senki sem fellebbezett, így az jogerős.