koronavírus

Clément Beaune: Az oltási stratégiát nem lehet egyetlen vakcinára alapozni

A francia Európa-ügyi államtitkár az oltási program lassúsága miatt kialakult közéleti vitában megvédte az európai koordinációt.

"Az oltási stratégiát nem lehet egyetlen vakcinára alapozni, ezért fontos az európai együttműködés, amely szavatolja, hogy legalább hat oltóanyaghoz hozzáférhessünk" - fogalmazott az államtitkár a CNews hírtelevízióban. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió hat gyártóval írt alá megállapodás több mint 2 milliárd dózisra.

"Ez lehetőséget teremt a teljes (európai) lakosság fokozatos beoltására, így nem lesz hiány, de nem minden érkezik meg egy nap alatt" - hangsúlyozta a francia politikus.

Olivier Véran egészségügyi miniszter kedden az oltókampány felgyorsítását és kiterjesztését ígérte a tűzoltókra és az 50 év fölötti szociális munkásokra, valamint január végéig elkezdik az otthonaikban élő 75 évesek és a 75 év fölöttiek vakcinálását is, írja az MTI. 

Az eredeti tervek szerint januárban csak az idősotthonok lakói és dolgozói kaphatták volna meg az oltást. A kormányt az ellenzék azonban hevesen bírálta az oltási kampány lassúsága miatt. Míg hétfőig kevesebb mint ezer embert oltottak be, a héten már naponta 5 ezren vették fel az oltást.

A Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) azzal vádolták meg a francia kormányt, hogy nyomást gyakorolt Brüsszelre annak érdekében, hogy kevesebb dózist rendeljen a BioNTech-Pfizer vakcinájából a francia Sanofi javára, ez utóbbi azonban csak az év végére ígéri az oltóanyaga forgalomba kerülését.

Clément Beaune "elfogadhatatlannak és hazugnak" nevezte az állítást.

"Közösen hoztuk meg a döntéseket. A német gyártókat nem kezelték rosszabbul, sőt 300 millió adagot rendelünk a BioNTechtől, több mint 400 milliót a Curevactól, többet mint a Sanofitól" - mondta az államtitkár.

"Abszurd szembeállítani egymással az országokat és a gyártókat, minden országnak szüksége van oltóanyagra azért, hogy nyárig a lehető legtöbb embert beoltsák. Az európai fellépés segít ebből a szempontból: szavatolja az olcsóbb hozzáférést valamennyi oltóanyaghoz" - tette hozzá. Az államtitkár szerint az elszigetelt stratégiák hosszú távon nem hatékonyak.

MTI

2021. január 06. 15:22
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family