Civilek elhatárolódásra szólítanak fel a Jobbik körüli nemi erőszak gyanúja ügyében

Három civil szervezet közös közleményben szólította fel a Jobbikot, valamint a velük szövetséges erőket, hogy határolódjanak el a nemi erőszak gyanújába került jobbikos politikustól.

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület, a Fiatal Családosok Klubja és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy - ha igaznak bizonyul a vád - a gyanúba került politikus párttársai, a Jobbik elnöke, a Jobbikkal szövetséges baloldali pártok képviselői, valamint a baloldali sajtó nem áll ki az áldozat védelmében, a bántalmazás elítélése mellett.

"Különösképp felszólítjuk a baloldal női országgyűlési képviselőit, - többek között Vadai Ágnest, Orosz Annát, Szabó Tímeát, Kálmán Olgát, Kunhalmi Ágnest - hogy mutassanak példát és tegyék ezt meg, hiszen évek óta, hangos szóval kiállnak a nők bántalmazása ellen" - fogalmaztak.


A szervezetek hangsúlyozták, alapvető és mindenkitől elvárható normaként tekintenek a női méltóság feltétlen tiszteletben tartására és a szexuális erőszak, bármilyen bántalmazás, zaklatás visszautasítására.

"A magyar közéletben tevékenykedő, az emberek felhatalmazása alapján, közpénzekből finanszírozott pártpolitikusokkal szemben ez az általános elvárás még fokozottabban áll fenn, hiszen ők társadalmi mintát is jelentenek a magyar emberek számára és köti őket támogatóik beléjük vetett bizalmának felelőssége is" - írták.

Aláhúzták, a zaklatás minden formája elfogadhatatlan, "politikus elkövető esetén pedig a törvényi felelősség mellett világos politikai következményekkel is kell járjon".

MTI

 

2022. május 15. 10:44
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...