Cigit kért, majd ütött és rabolt

Cigaretta kérés volt az ürügy, majd a sértettet megverte a tettes, az értékeit pedig elvette. Az oroszlányi rendőrök őrizetbe vették a támadót.

Nem barátot akart szerezni a 32 éves gyanúsított, de az első lépése még annak tűnhetett. Hétfőn 23 óra 30 perc körül leszólított egy férfit Oroszlányon a Mindszenti úti garázssoron. Tőle cigarettát kért, így próbált a bizalmába férkőzni. A gyanútlan áldozatát sikerült félre vezetnie, majd az egyik garázs sarkánál - minden előzmény nélkül - váratlanul kétszer megütötte. A földre rogyott férfitól elvette telefonját és a pénztárcáját, ezt követően sietősen távozott – közölte a rendőrség.

A tettes még menekülés közben a telefont, majd a pénztől megszabadított tárcát eldobta. A sértett miután feleszmélt, értesítette a rendőröket. Az oroszlányi rendőrök azonosították az elkövetőt, akit három órán belül a lakcímén elfogtak.

Fotó: police.hu

Beismerte tettét, a rendőrök a telefont, és a tárcát is megtalálták. H. Attilát előállították, a nyomozók rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

2023. június 07. 13:11
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...