koronavírus

Bulgária felszólította az AstraZenecát, hogy szállítsa időben a vállalt vakcinamennyiséget

A bolgár egészségügyi miniszter arra szólította fel szerdán az AstraZeneca gyógyszergyártó céget, hogy tartsa be a vállalásait, de ha erre nem képes, akkor legalább 52 800 adag oltóanyagot azonnal szállítson le, ne halassza azt március 1-jére.

Kosztadin Angelov leveléről a NOVA tévé értesült, az egészségügyi minisztérium szóvivője pedig megerősítette a hírt. A miniszter szerint a késés miatt az ország nem tudja folytatni a tömeges oltást, amelyet szombaton elkezdett.

Az Európai Unióban Bulgária áll a legrosszabbul a lakosság beoltottsága szempontjából.
Az AstraZeneca januárban közölte az EU-val, hogy termelési problémák miatt 60 százalékkal kell csökkentenie azt a vakcinamennyiséget, amelyet az év első negyedére ígért. Egy uniós tisztségviselő pedig kedden arról számolt be, hogy a cég a második negyedévben is kevesebb mint felét tudja csak leszállítani az ígért mennyiségnek.

Az uniós közös tervben Bulgária 4,5 millió adag vakcinát rendelt hét hónapra. Ebből februárban már meg kellett volna érkeznie 450 ezernek, de eddig csak 117 ezret kapott. Az AstraZeneca a február 15-re ígért 142 ezer adag helyett annak csak a harmadát tudja leszállítani, és azt is csak március 1-jéig. Angelov miniszter azt írta a levelében, hogy Bulgária vállalja az 52 800 adag oltóanyag szállítását saját költségén, csak kapja meg az ország ezt a mennyiséget.

MTI/A címlapfotó illusztráció: MTI/Komka Péter

2021. február 25. 08:25
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A gazda 425 ezer forintos pénzbüntetés kapott tettéért.
A tiltó jelzések ellenére, megállás nélkül hajtott be egy útkereszteződésbe egy román férfi Hajdúnánáson. Éppen arra...
Hasba rúgta, fejét a falba verte egy 17 éves kismamának a barátja Öcsödön. A nő emiatt elvetélt és életveszélyes áll...
Fenyegetik családját és a településen élő névrokonát - ezt mondta a Tények stábjának az a férfi, aki autója után köt...