Budai Gyula: Indul az út a börtönbe program

Nem marad következmények nélkül Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívási botránya, az ügyészség ugyanis elrendelte a nyomozást, miután Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő feljelentést tett szolgálati visszaélés gyanúja miatt.

A Tisza Párt honvédelmi tanácsadója még vezérkari főnökként végeztetett el magán egy szépészeti beavatkozást a Honvádkórházban, amiért nem fizette ki a mintegy 1,2 millió forintos költséget, a műtét árát az állami intézmény állta, ami egyértelmű szabálytalanság – állapította meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.

Nyomozást rendelt el az ügyészség szolgálati visszaélés bűncselekményének gyanújával Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívásának ügyében – jelentette be a közösségi oldalán Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus figyelmetztette Magyar Pétert, hogy indul az út a börtönbe program, utalva ezzel a Tisza Párt elnökének sokat hangoztatott fenyegetőzésére a kormánypártokkal szemben. 

Budai Gyula még július elején tett feljelentést, miután nyilvánosságra került a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése a Tisza Párt honvédelmi szakértőjének korábbi ügyében. A Kehi egyértelmű törvénytelenséget és szabálytalanságot állapított meg, amelyek arra utalnak, hogy a honvédség korábbi vezérkari főnöke visszaélt a hatalmával, amikor az irányítása alatt álló kórházban esztétikai céllal zsírleszívást végeztetett, amelynek nagy összegű költségét a magyar adófizetőkkel és családokkal fizettette meg.

A rendelkezésre álló adatok alapján Ruszin-Szendi Romulusz szépészeti beavatkozását az Egészségbiztosítási Alap terhére nem számolták el, azt a Honvédkórház saját költségéből fizették – erre a következtetésre jutott a Kehi. A beavatkozás ára elérhette az 1,2 millió forintot, amit a volt vezérkari főnök nem fizetett ki, ezzel szabálytalanságot követtek el. Arra is kitért a jelentés, hogy a Honvédkórháznak nem volt saját korszerű eszköze a műtéthez, ezért abból a magánintézményből „vették kölcsön” a berendezést, ahol a beavatkozást végző orvos is praktizál. – Ez szabálytalan, és a közpénzek jogtalan felhasználását jelenti – hangsúlyozták a Kehi-jelentés készítői.

2025. július 16. 10:51
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family