Brutálisan megvertek a diákok egy tanárt, súlyos sérüléseket szenvedett

Egy focimeccsen szabadult el a pokol.

Összevertek a diákok egy tanárt egy iskolai futballmérkőzésen kedden Belgrádban – értesült a szerb Danas.

Az összecsapást a Gimnazijada elnevezésű sport- és jótékonysági rendezvény keretében tartották.

Először a tanulók egy csoportja esett egymásnak eddig tisztázatlan okból, majd egy tanár megpróbált közéjük állni, és nyugtatni a küzdő feleket. Ez lett a veszte, ugyanis a fiatalok úgy megverték őt is, hogy súlyos sérüléseket szenvedett.

A fotó illusztráció: Shutterstock 

Az esetet a szervezők jelentették a rendőrségnek, a torna szerdai és csütörtöki versenyszámait pedig törtölték a történtek miatt.

Egyes hírek szerint az érintett gimnázium tanárai csütörtökön egy időre félbeszakítják a tanítást. A pedagógusok egyébként már korábban bejelentettek aznapra egy tiltakozást, miután egy bácskapalánkai kollégájukat is bántalmazás érte nemrég. 

2024. május 15. 12:24
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
A Tisza még képviselőjelölteket sem tud állítani… Pedig én már várom a tiszás ellenfelet. Ha már Magyar Péter nem me...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...