Brutálisan megkínoztak egy 9 évest Nagybaracskán, borzasztó, amit vele tettek

Kegyetlen módon kínoztak meg osztálytársai egy 9 éves kisfiút Nagybaracskán néhány napja. Lefogták a gyereket és egy botot nyomtak a végbelébe. Apja sokkos állapotban nyilatkozott a Tényeknek. Hatalmas felháborodást keltett az ügy, sok szülő azonnal kivette a gyerekét az iskolából.

A nagybaracskai általános iskolában néhány napja sokkoló módon kínoztak meg osztálytársai egy 9 éves kisfiút. 3 társa lefogta, levetkőztették, és egy vastag botot nyomtak fel a végbelébe. Ráadásul mindez tanítási időben történt. Édesapja sokkos állapotban nyilatkozott a Tényeknek.

Egy felnőtt embernek is föláll a szőr a hátán, mikor meghallja azt, hogy 3 fiatal lefog egy másikat, és a fenekébe, egy teljesen mindegy, hogy milyen vastagságú botot, de bele dugnak!

– mondta az apa a Tényeknek.

Úgy tudjuk a többi gyerek szerint a kisfiú ordított fájdalmában. 5 centi mély sérülést szenvedett. A szülők azt mondják az iskola nem hívott segítséget, ők rohantak kórházba kisfiukkal.

A gyermeknek a végbelében nem lenne 5 centi hosszan seb, hogyha oda nem került volna be semmi. Bevittük szombaton, a doktornő azonnal értesítette a rendőrséget

– tette hozzá.

Az apa azt is mondja az iskola egyáltalán nem jelezte nekik a történteket.

Péntek délután öt órakor kell megtudnom, ami délellőt történt! Egy másik szülőtől, nem az iskolától. Holott az iskola már tudta, mert a gyerekeket kihallgatta péntek délelőtt

– fűzte hozzá.

A szülők el sem tudják képzelni, miért kínozták meg a gyereküket. Szerintük nyugodt és csendes. A kisfiút nagyon megviselték a történtek, pszichológust keresnek neki.

Van olyan pillanata, amikor sír, ordít, zokog, meg van olyan pillanata is, amikor csapkod, dobál. De nem beszél róla

– árulta el a szülő.

A kisfiú és három testvére is az egyházi intézménybe járt, ami egyben óvoda is. A történtek után a szülők azonnal kivették mindegyiküket. Máshova íratták be őket, ami óriási nehézség a családnak. A bántalmazott kisfiú édesanyjának ott kell hagynia a munkahelyét, hogy pszichológushoz tudja hordani kisfiát, illetve napközben hozni-vinni tudja a távolabbi iskolákba és óvodákba a gyerekeket. Segítségre van szükségük.

Több szülő a történtek miatt azonnal kivette a gyerekét az iskolából. Úgy tudjuk legalább 30 gyermek jár más intézménybe. Egy helyi apa először másodikos gyerekét íratta át, de azt mondja az iskola reakciója miatt az idősebbiket is kiveszi.

Inkább kivesszük őt is! Én nem tudom, hogyha ilyen stílusban tudnak beszélni, akkor miért nem hajlandók előállni a TV elé, vagy akárhova, és elmondani, hogy mi történik itt Nagybaracskán!

– fűzte hozzá.

Egy másik édesanya az elsős kisfia összetört szemüvegét mutatta a Tényeknek, akinek szintén abba az iskolába jár gyereke. Azt mondja hiába fordulnak az igazgatónőhöz a bántalmazások miatt.

Van olyan, hogy elmennek a WC-re, elbújnak, és lefogják a gyerekemet, megverik. Nagyon sok verekedés van. Állandóan úgy jön haza a gyerek, hogy most ez bántott, letámadják!

– fejtette ki.

A rendőrség írásban közölte, hogy büntetőeljárás indult az ügyben. Kerestük az intézményt is, de nem reagáltak a megkeresésre.

2024. szeptember 13. 08:33
Internetes kihívás miatt került veszélybe öt gyerek, azonnal kórházba szállították őket
Súlyos következményei lehetnek a balesetnek.
Ne bújjon a mentelmi jog mögé, ne bújjon el az emberek mögé, vállalja a felelősséget Magyar Péter!
Brüsszel egyelőre hallgat Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése ügyében.
KIM: Érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátás...
Őrizetbe vették Magyar Péter erőszakra buzdító akciócsoportjának vezetőjét
Házkutatást is tartottak nála.
Magyar Péter a közmédia előtt rendez tüntetést, de bejelentkezése során az ATV-s műsorvezetőbe sikerült beleszállnia
Még mindig keresi az ember az összefüggést.
Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk e...
Rettenetes hírt közölt a magyar színésznő, gyászol az egész család
Nem is olyan régen még együtt ünnepelhettek.
Megdöbbentő videót készített egy taxis egy életveszélyes balhéról
A felvétel néhány napja került fel az internetre, már rengetegen látták. Egy szakértő szerint életveszélyes volt a v...
Minden nap megerőszakolta és verte - nyilatkozott Anett a borzalmakról
A férfi minden nap megerőszakolta, és kínozta Anettet, aki még a szobából sem mehetett ki. Egy kosárba kellett végez...
Nyilatkozott az apa, aki lányát védve halálra késelte a 24 éves férfit Dunaföldváron
Terroristának öltözött és meg akarta őket ölni – ezt nyilatkozta a Tényeknek az az édesapa, aki a lányát védve halál...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.