Bozótvágóval kaszabolt össze egy nőt, életfogytiglant kaphat

Kiskorú testvérét megerőszakolta, egy anyukát pedig összekaszabolt bozótvágójával.

A Fővárosi Főügyészség a bírósághoz 2020 augusztusában érkezett vádiratával a 2019. december 31-óta előzetes fogvatartásban lévő, 20-as éveiben járó férfi ellen emberölés bűntette, szexuális kényszerítés bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat.

A Fővárosi Törvényszék február 17-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a férfit bűnösnek mondta ki aljas célból elkövetett emberölés bűntette, szexuális visszaélés bűntette, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt, amelyért őt halmazati büntetésül 20 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A férfi 2019 karácsonyán egy családi összejövetelt követően az éjjeli órákban az akkor 14. életévét még be nem töltött lány féltestvérével, annak beleegyezésével szexuális cselekményt végzett.

A férfi 2019. december 30-án, amikor a Budapest X. kerületi lakótelepen lévő albérletéhez ért, felfigyelt egy ekkor szintén hazaérkező 14 éves lányra, a későbbi sértett gyermekére. Ezután hazament, ott lerészegedett, majd magához vett egy 44 centiméter pengehosszúságú bozótvágót, egy boxert, egy tőrkést, egy bilincset, valamint egy gyorskötözőt, és visszament a 14 éves lány otthonához, ahová becsengetett.

Az ajtót gyermeke kérlelése ellenére a 42 éves anya kinyitotta, akire a férfi nyomban rátámadt, a bozótvágó késsel összeszurkálta, amitől a nő a földre esve erősen vérezni kezdett. Ezt látva a férfi elmenekült a lakásból. A nő a helyszínen elhunyt.


A férfit másnap a rendőrök elfogták, a házkutatás során mobilján és laptopján lánygyermekeket súlyosan szeméremsértően ábrázoló képeket talált a nyomozó hatóság.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, súlyosabb minősítés megállapításáért és súlyosabb büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést, míg a védő az emberölés téves jogi minősítése miatt, továbbá a szexuális visszaélés bűntette alóli felmentésért, valamint a büntetés enyhítése céljából fellebbezett, míg a vádlott nem élt fellebbezési jogával.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványában kezdeményezte, hogy a férfi ölési cselekményét a másodfokú bíróság minősítse különös kegyetlenséggel elkövetettnek is és a vádlottat sújtsa életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel, a feltételes szabadságra bocsátás időpontjának meghatározásával, valamint őt véglegesen tiltsa el minden olyan foglalkozás, vagy tevékenység végzésétől, amely keretében 18. életévet be nem töltött személy van jelen.

2021. április 27. 08:46
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Nem engedik ki a börtönből a rettegett bolti sorozatgyilkost: így döntött a büntetés-végrehajtási bíró. Erdélyi Nánd...
family
Ördög vagy elmebeteg? Közel húsz évvel a hírhedt „démoni megszállottság” után újra reflektorfénybe került a Naplóból...
family
Egy lány, akit az anyja elrejtett a világ elől. Senki sem tudott róla a városban. Most végre megszólalnak, mind a ke...
family
Milliárdos, aki luxusautóval jár jótékonykodni. A műkörömkirály, Jákob Zoltán most nem egy egzotikus szigetre, hanem...
family
Rutinjában nemcsak a test, hanem a lélek is szerepet kap.