Botrány Somogyban: Felháborító átverés áldozatai lettek a tűzoltók

Valaki szándékosan vezette félre őket.

Lóvá tették a nagykanizsai tűzoltókat a működési területükhöz tartozó Somogy vármegyei Őrtiloson. Kedden délután érkezett a bejelentés, hogy kigyulladt egy fészer a településen, a Petőfi utcában – derül ki a Zala vármegyei katasztrófavédelem közleményéből.

A helyszínre érkezve azonban alaposan meglepődtek, ugyanis a ház tulajdonosa semmiről sem tudott. Azt állította, nem ő kért segítséget, nincs tűz nála és nem is volt, de még csak a bejelentőt sem ismeri.

A fotó illusztráció: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság / Facebook

A tűzoltók körbenéztek, érdeklődtek a szomszédoknál is, akiknél szintén nem gyulladt ki semmi, és ugyancsak sejtésük sem volt afelől, ki lehet a titokzatos betelefonáló.

Kiderült, valaki szándékosan verte át a szakembereket, ami az első hasonló eset volt idén Zalában.

A katasztrófavédelem figyelmeztetett, akik megtévesztő jelzést adnak tűzoltásra vagy műszaki mentésre vonatkozóan, szabálysértést követnek el, amiért végső soron nemcsak pénzbüntetéssel, hanem elzárással is büntethetőek.

2024. május 08. 16:53
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...
Négy testőr! Ez nem egy kalandregény címe, hanem az újságok címlapja, amely szerint a Korda-házaspárt négy smasszer ...
family