Boros Bánk Levente: A Fidesz képes megújulni, és meg is akar újulni

A Fidesz képes megújulni, és meg is akar újulni – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Boros Bánk Levente. A szakértő a Harcosok Klubja rendezvényt úgy értékelte, hogy az a kormánypárti tábornak is egy erős üzenet volt.

Innovatív, úgy tartalmában, mint formájában” – értékelte a Magyar Nemzetnek Boros Bánk Levente a Fidesz vasárnapi Harcosok Klubja rendezvényét. A Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója szerint ilyen rendezvényt Magyarországon még nem lehetett látni. A szakértő szerint az eseménynek két funkciója volt, az egyik a mozgósítás, hogy egy olyan területre terjessze ki a szervezettségét a Fidesz, ami a modern világban kulcsfontosságú, ez a digitális tér. A másik funkciója pedig, hogy választ adjon mindarra, amit eddig a Magyar Péter és a Tisza Párt hangoztatott, hogy már kifogyott a dinamizmus a kormánypártokból. 

Tehát egy mozgósító erejű rendezvény volt, ami már nemcsak az aktivistákat tudja és fogja mozgósítani – bár ez a kimondott cél –, hanem a kormánypárti tábornak is egy erős üzenet volt, hogy az élet minden területén, minden harcba bele fog állni a Fidesz

– tette hozzá.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Újfajta stílus és látványvilág

Boros Bánk Levente jelezte, hogy a rendezvényen mindegyik felszólaló más-más csoportot és adott esetben korosztályt képviselt, így másokat tudtak egyszerre megszólítani. Gyopáros Alpár, a Magyar falu program lebonyolításáért felelős kormánybiztosnak a vidéket, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetője a fővárost, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer a külpolitikát, míg a véleményvezérek a hétköznapi aktivizmust képviselték.

A Harcosok Klubja esemény a digitális világban már megszokott elemeket tartalmazott, amiket a politikai rendezvényeken még nem láttunk

– tette hozzá az elemző.

Úgy véli, a felszólalók sokszínűsége, a stílus, a látványvilág azt mutatja, hogy a Fidesz képes megújulni, és meg is akar újulni, ehhez pedig nem csak a szokásos politikai eszközöket fogják felhasználni.

Kapcsolódó tartalmak:

Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély

Szijjártó: a kormány immár tizenöt éve harcol a hazáért, a nemzetért, a szuverenitásért

Lázár János: a választás tétje Magyarország következő negyven éve, a nemzet és a haza jövője

Gyopáros Alpár: a falu nem a múlt, hanem a jövő

Szentkirályi Alexandra: nem hagyjuk, hogy kiárusítsák gyermekeink jövőjét

Menczer: az ellenfél Ukrajnát, a "kék-sárgát" választotta és Ukrajnáért tönkretennék a hazánkat

2025. május 19. 13:21
A Tisza Párt lelkes agitátoraként működik Látó János. Ő az az internetes prédikátor, aki – Kocsis Máté tegnapi közlé...
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
VONATBALESET - A fék helyett a gázra lépett az autós, ezért történt brutális vonatbaleset Apagynál. A vonaton 20-an ...
Igazán izgalmas pillanatokra számíthatunk szombat este, hiszen Londonban összecsap a két legendás klub, a Chelsea és...
family
Egyetlen rossz mozdulat is végzetes lehet, mégis nap mint nap vállalják a kockázatot. Most testközelből láthatjuk a ...
family
időjárás-jelentés, 2025. október 3., péntek