Bomló holttestet találtak egy csepeli gyártelepen, a fiatal férfit nyáron ölték meg

A nyomozók őrizetbe vették a két elkövetőt, később pedig lakásaikon megtalálták az áldozat értéktárgyait, valamint a gyilkossághoz használt kést is.

A volt csepeli kenyérgyár területén füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet szeptember 16-án – közölte a rendőrség honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először közigazgatási eljárást indított, melynek keretében megállapították, hogy az áldozat egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be, azóta kereste a rendőrség, azonban később felmerült, hogy bűncselekmény történt.

Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosítottak, majd múlt pénteken XXI. kerületi lakásaikról előállították a 20 éves Sz. Bencét és a 25 éves Sz. Krisztiánt, akik a rendőrség szerint az áldozattal autóztak július 20-án a csepeli gyárterülethez. A fiatalabb férfi ekkor késelte meg az áldozatot.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán Sz. Bencét emberölés bűntett, Sz. Krisztiánt, aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot, bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Lakásaikon megtalálták a sértett telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait, Sz. Bencétől pedig a gyilkossághoz használt, még mindig véres kés is előkerült.

A rendőrség azt közölte, mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A BRFK nyomozói őrizetbe vették őket, a bíróság azóta elrendelte Sz. Bence letartóztatását, illetve Sz. Krisztián bűnügyi felügyeletét. Az egyenruhások azt még vizsgálják, hogy mi volt a bűncselekmény indítéka.​

Kapcsolódó tartalom:

Holttestre bukkantak Zuglóban fűnyírás közben

2023. szeptember 29. 08:47
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family