Barta Sylvia elárulta, hogyan marad fitt 50 éves kor felett

A népszerű időjárás-jelentő horvátországi nyaralása alatt is napi három órát sportolt, és még így is rengeteg ideje maradt a pihenésre. A keddi Mokkában elmondta, hétköznapjai során is tudatosan étkezik, de semmit nem von meg magától.

Barta Sylvia néhány napja a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén, Horvátországban vakációzott, azonban nyaralása alatt sem tétlenkedett, minden reggel egy háromórás edzéssel indította a napját.

Nagyon korán, hajnalban felkeltem, sportoltam tízóráig, majd kényelmesen megreggeliztem

– mondta a keddi Mokkában, majd hozzátette, a korai edzés mellett bőven volt ideje arra is, hogy kipihenje magát. A gyönyörű időjárás-jelentő számára a nyaralás az egészséges életmódról szól, ugyanis sokkal több lehetősége van önmagára és az étkezésére is odafigyelni.

Az egészséges életmód azonban nem csak a nyaralás alatt, de a hétköznapokon is rendkívül fontos számára, ugyanakkor Barta Sylvia azt vallja, nem érdemes sanyargatni önmagunkat.

Szeretek enni. Sokszor azt mondom, hogy azért sportolok, hogy ehessek

– fogalmazott, és elárulta, ő a titkot a mértékletességben találta meg.

2023. július 25. 10:16
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Az Európai Unió a szétfeslés és a széttagolódás állapotába lépett. Ha ez így megy tovább, akkor az Európai Unió tört...
A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlá...
Életét vesztette a rendőrökkel való tűzharcban a három gyermekével csaknem négy éve a hatóságok elől az új-zélandi v...
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn közösségi oldalán mutatta meg, hogy milyen egy tökéletes tiszás beisme...
Az egyik férfit már sikerült elkapni, de a másik még szabadon garázdálkodik.