Bárkit eltalálhat egy kóbor golyó Brüsszelben - Katonákat kell bevetni Belgium nagyvárosaiban

Brüsszelben az utcai erőszak és a droghálózatok terjedése miatt akár már az év végére katonák jelenhetnek meg a rendőrökkel közösen járőrözve – erről beszélt Bernard Quintin belga biztonsági és belügyminiszter – írta meg a Politico.

A fővárosban idén eddig mintegy 60 lövöldözés történt, amelyek közül csak a nyári hónapokban húsz zajlott le, két halálos áldozatot követelve. Quintin „katasztrófának” nevezte az elmúlt időszak eseményeit, és arra figyelmeztetett, hogy a bűnbandák „egyre gátlástalanabbak”.

„A rendőregyenruha már nem tartja vissza őket” – mondta a miniszter a Brussels Times-nak. Hozzátette: a katonákat nem rendfenntartásra, hanem a „sokkoló hatás” miatt vetnék be, hogy visszaszorítsák a bűnözést. Az elképzelések szerint rendőrök és katonák vegyes járőrei jelennének meg Brüsszel legproblémásabb környékein.

A terv még a Miniszterek Tanácsának és a szövetségi parlamentnek a jóváhagyására vár, de több nagy párt – köztük a Reformista Mozgalom és az Új Flamand Szövetség – is támogatja.

Vita a katonai bevetésről

A javaslat ellenzői között van Philippe Close, Brüsszel polgármestere, aki szerint a katonák nem jelentenének valós megoldást a főváros egyes negyedeiben. Úgy véli, inkább Antwerpenben kellene katonai jelenlét, hiszen a város kikötőjén keresztül zajlik a legnagyobb kábítószer-csempészet.

A fotó illusztráció (Shutterstock)

Bernard Quintin belga biztonsági és belügyminiszter ugyanakkor nem zárta ki, hogy más belga városokban is bevetik a hadsereget, ha szükség lesz rá. „Brüsszelben a legsúlyosabb a helyzet, ezért itt kezdünk, de megnézzük, hogy kell-e más városokban is. Antwerpen szintén érintett, ahogy több más település is” – hangsúlyozta.

Számok, amelyek riasztják a hatóságokat

A brüsszeli ügyészség adatai szerint idén mintegy 7000 gyanúsított ellen indult eljárás, köztük 1250 feltételezett drogkereskedő ellen. Julien Moinil főügyész – aki saját biztonsága érdekében rendőri védelem alatt él – drámai figyelmeztetést adott ki.

„Bárkit eltalálhat egy kóbor golyó Brüsszelben” – fogalmazott, és további forrásokat sürgetett a fegyveres és kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elleni küzdelemhez.

2025. szeptember 11. 14:00
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Idén szeptemberben már harmadik alkalommal indult el az életmódprogram, melynek célja, hogy több mozgást vigyen a ta...
family
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family