Baltával meggyilkolta, majd felgyújtotta áldozatait a részeg férfi

A favágásban kellett volna segítenie, helyette brutálisan kivégzett egy apa-fia párost a részeg férfi.

Brutális fordulatot vett a segítségnyújtásnak indult favágás Nagykőrösön - az ittas férfi egy apa-fia párossal végzett. A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz, a bíróság pedig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

Tavaly március 31-én a sértettek kerti munkát végeztek bérelt házuk előtt, majd a részeg férfi odabiciklizett hozzájuk és cigarettát kért. A páros adott neki, majd megkérték, hogy segítsen a favágásban. Ezt a gyanúsított megtette, ám nem sokkal később – eddig ismeretlen okból – baltával fejbe ütötte az egyik embert, aki a földre esett és rövid időn belül meghalt.

Később a férfi a másik sértettet is fejbe ütötte baltával, aki szintén a földre került, majd miután elvette tőle a telefonját, felgyújtotta a testét. Ezt követően a meggyilkolt páros táskáját is átkutatta, majd a bűncselekmény nyomainak leplezése céljából a másik férfi testét is felgyújtotta - számolt be róla a Budapest Környéki Törvényszék.


A Budakörnyéki Járásbíróság bírója meghallgatta a gyanúsítottat és elrendelte a letartóztatásának meghosszabbítását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig. A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a terhelt és védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Fotók: police.hu

2021. április 08. 06:10
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
13 ÉVIG BEZÁRVA - Csak a Naplóban szólal meg az a 13 éves mezőtúri lány, akit a saját édesanyja tartott fogva. A nő ...
family
Kristálytiszta tenger, kavics és sok meglepetés. Egy egész családnyi felszereléssel, sátrakkal, utánfutóval nekivágt...
family
Fél évet volt kómában. Lélegeztetőgépen. Majd sorra álltak le a szervei. Az orvosok azt mondták, nincs remény. Három...
family
Csak a Naplóban szólal meg 22 év hallgatás után a siófoki horrorbaleset mozdonyvezetője. 2003 július 5-e. Egy dátum,...
family
BRUTÁLIS – Megvertek, megaláztak, szexre kényszerítettek egy beteg 19 éves lányt kamaszok Budapesten. A legutóbbi ve...