Közös, magyar és görög érdek a Nyugat-Balkán békéjének és stabilitásának megőrzése, valamint az Európai Unió külső határainak védelme – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere Athénban, ahol Nikosz Dendiasz görög védelmi miniszterrel tárgyalt.
– A látogatás alkalmat biztosított arra is, hogy személyesen egyeztessünk az országainkban jelentkező illegális migráció okozta kihívásokról – mondta a tárcavezető. Kiemelte: a szigorított magyar határellenőrzés mellett hazánk részt vesz a görög határ védelmében is az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex működésének keretében, továbbá az európai tengeri kereskedelmi útvonalak biztonságát garantáló EUNAVFOR Aspides haditengerészeti művelet vezetésében is képviseltetjük magunkat a görögországi műveleti parancsnokságon.
A honvédelmi miniszter elmondta: „Magyarország más módon is hozzájárul az Európa szempontjából meghatározó szomszédos régiók stabilitásához, kiemelten kezeljük az üldözött keresztény közösségek támogatását.” A miniszter hangsúlyozta, hogy mindkét ország kiemelkedően sokat tesz a Nyugat-Balkán biztonságáért, hiszen komoly hozzájárulói a térség békéjét szavatoló EUFOR ALTHEA- és a KFOR-missziónak.
A miniszter a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozásának felgyorsításával kapcsolatban aláhúzta, hogy hazánk továbbra is kiáll az érdemalapú uniós csatlakozási folyamatok mellett, hiszen csak ez biztosíthatja a hosszú távú stabilitást és a gazdasági prosperitást a régióban.