Bakondi: fontos a migráció ellenőrzése

A magyar kormány 2015 óta jelzi, hogy mennyire fontos a bevándorlás ellenőrzése, lehetőleg az Európai Unió határain kívül - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 csatornán péntek este.

Ám Nyugat-Európában 2015 óta nem volt olyan év, hogy ne történt volna a napokban Angliában elkövetett három halálos áldozatot követelő, vagy a Bécsben tervezetthez hasonló terrorcselekmény. Az ellenőrizetlen bevándorlás következtében jelennek meg bűnözésből élő, könnyen befolyásolható elemek - figyelmeztetett Bakondi György.

Nyugat-Európában a migráció által keltett feszültségek már elérték a lakosság ingerküszöbét, és a patrióta pártok is felfigyeltek erre a veszélyre. A belga miniszterelnök például arról beszélt nemrég, hogy mindent meg kell tenni az illegális migráció megállítására - tette hozzá.

Sok helyen nemzetállami megoldásokkal próbálkoznak, mert az uniós elképzelések nem működnek. Két súlyos veszély fenyeget: az egyik a terrorizmus, a közbiztonság romlása. A másik, ami Németországban megfigyelhető: megkönnyítik a migránsok számára az állampolgárság megszerzését, az ilyenek pedig a választásokon minden bizonnyal nem a nemzeti, konzervatív, keresztény pártokra fognak szavazni - magyarázta a miniszterelnök főtanácsadója.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2024. augusztus 09. 18:35
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Az ukrán elnök és csapata a hírek szerint abban bízik, hogy Magyarországon kormányváltás lesz. Zelenszkijék úgy látj...
Az európaiak utazási kedve ezen a nyáron sem lankadt, százmilliók keltek útra, és a népszerű mediterrán célpontok me...
Egy politikailag motivált, ostoba döntés, amelyet a végtelenségig próbálnak finomítani, ahelyett, hogy visszamennénk...
AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE - A gyilkosok a védőszentjüknek hívják. Lichy József a tárgyalóterem karmestere, aki szavakkal vív...
family