Azok a Gyurcsányék emlegetnek megfigyelést, akik saját politikai céljaikra használták a titkosszolgálatokat

Sajtótájékoztatót tartott szombat délelőtt Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció uniós parlamenti képviselője. A politikus a Pegazus-program magyarországi használata ügyében címzett Rogán Antal miniszternek kérdéseket, közben kormányzati törvénytelenségeket, visszaéléseket és világra szóló botrányt emlegetett. A Gyurcsány-párti politikus hangzatosnak szánt állításai kapcsán érdemes felidézni néhány példát arról, hogy 2010 előtt a szocialisták hatalomban tartásáért Gyurcsányék pontosan miként működtették a titkosszolgálatokat.

2022. május 28. 13:23

Titkosszolgák az újságíró lakásán

A Nemzetbiztonsági Hivatal (jelenleg Alkotmányvédelmi Hivatal) munkatársai 2007-ben azt követően jelentek meg a Magyar Nemzet újságírójánál, hogy kollégájával Lesencefalun, a titkosszolgálatokat is irányító Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezésén járt. Az elhárítás szakemberei érdeklődésére a lap újságírója egyértelművé tette, a Magyar Nemzet munkatársaként járt a településen, és a továbbiakban semmilyen információ­val nem kíván szolgálni.

Az NBH-sok ezt követően arra voltak kíváncsiak, hogy az újságírónak mennyire biztos az állása a Magyar Nemzetnél.

Fotó: MTI/Komka Péter

Alku az alvilággal

2008 júniusában Laborc Sándor, az elhárítás akkori vezetője kétszer is találkozott az azóta több, az 1990-es években elkövetett gyilkossági üggyel összefüggésben elítélt Portik Tamással.

Portik és Laborc lényegé­ben abban állapodott meg, hogy az egykori olajbűnöző információkat gyűjt és kreál fideszes politikusokról.

A sikeres, zavartalan munkavégzés érdekében az akkori főigazgató még egy biztonságos telefont is intézett Portiknak.

Ovi és bajusz

Mint köztudott, Laborc Sándor bukása után az átadás-átvételkor az NBH számítógépein több olyan telefonbeszélgetés-, híváslista- és cellainformáció-elemzés maradt, amely parlamenti politikusokat érintett. Laborc hivatali laptopján „Ovi” és „Bajusz” nevű mappákba mentette az Orbán Viktorról és a Kövér Lászlóról gyűjtött adatokat.

Laborc Sándor, aki nyilván számos szenzitív, államtitkot képező információ ismerője, napjainkban a Demokratikus Koalíció körül tevékenykedik.

Forrás: Magyar Nemzet

Megtalálták a Visegrádon Dunába veszett lány holttestét Budapestnél
A Duna budapesti szakaszán találták meg a Visegrádnál eltűnt kislány holttestét.
Újabb tragédia a Tiszta-tónál, ismét egy fiatalt ragadott el a víz
A jó fizikai állapotban lévő fiatal rendőr a Holt-Tiszát akarta átúszni, azonban féltávnál elmerült a vízben, majd n...
Arcot cserélt a gyilkos nő, mégis elfogták
A nő meggyilkolta volt párja új szerelmét, aztán elmenekült.
Balkáni szitu az M2-esen, dühös kamionos őrjöngött az út közepén
A Magyar Közút egyik vezetője még csírájában elfojtotta a balhét, a kamionos azonban így is kövekkel szórta meg hara...
Exkluzív, megszólalt Berki Krisztián pszichológusa
Berki Krisztián pszichológusa először szólal meg a tragédia óta.
Tények Plusz adás, 2022. július 1., péntek
POKOLI KÁNIKULA - 50 fok a konyhákon, 60 az aszfalt mellett. Ájuldoznak, de a hőségben is dolgoznak klíma nélkül a t...
Egy kis felfrissülés nyugaton
időjárás-jelentés, 2022. július 1., péntek
Újra bevezetnék a halálbüntetést
Az elnök készen áll, hogy jóváhagyja a halálbüntetés újbóli bevezetését Törökországban, amennyiben a parlament megsz...
Idegesítette a szomszéd kutya ugatása, fogta és felakasztotta
A kegyetlen szomszéd megunta a folyton ugató kutyát, és miután a gazdák többszöri felszólítás után sem tudták megold...
Hamilton beadta a derekát
A hétszeres világbajnak alul maradt a FIA-val vívott „ékszercsatában”, végül kénytelen volt beadni a derekát.