Az utolsó pillanatban érkezett az életmentő segítség Beloianniszban

Egy aggódó édesanya hívta a segélyhívót, a rendőrök nagy erőkkel indultak a keresésre.

Hétfőn reggel Beloianniszból egy aggódó édesanya hívta a segélyhívót azzal, hogy kezelésre szoruló, 38 éves fia elment otthonról, és közölte vele, hogy most látta utoljára. A bejelentő egy ideig követte a fiát, azonban egy fás-bokros területen a nehéz terepviszonyok miatt nyomát vesztette – közölte a rendőrség.

Az egyenruhások azonnal elkezdték keresni a férfi, ami eleinte nem vezetett eredményre. Nyomkövető kutyát is indítottak, több kilométeren keresztül követte is a férfit útvonalát, azonban a településre visszaérve a nyomot már nem találta. Eközben egy drónpilóta is folyamatosan pásztázott a levegőből. A kutatásban a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, az Adonyi és a Mezőfalvi Rendőrőrs munkatársai, valamint a Körmendi Rendvédelmi Technikum éppen gyakorlatukat töltő tanulói is részt vettek.

Fotók: police.hu

A keresés egy percre sem szakadt félbe, a település kameráit is visszanézték a rendőrök, amikor lakossági információ futott be a helyi körzeti megbízotthoz. Egy férfi gyerekei játék közben már néhány nappal ezelőtt is látták az eltűntet egy eldugott, fás-bokros árokparton mászkálni, és úgy gondolták, azt a részt lenne érdemes átkutatni.

Az információnak köszönhetően kihűlt, legyengült állapotban, de megtalálták a férfit. A földön feküdt, szinte nem lehetett észrevenni a közel egy méter magas fűben. Beszélni és mozogni sem tudott, ezért a rendőrök kivitték egy olyan részre, amit már a mentők is meg tudtak közelíteni. Vizsgálatát követően sikerült a férfit stabil állapotban kórházba szállítani.

2025. május 20. 17:59
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
A nő azt hazudta, hogy a kisfiát elrabolták, de más is részt vehetett a gyerekgyilkosságban. További részletek a Tén...
Egy órán keresztül hagyta arccal lefelé a takaró alatt.
Újabb balos megmondóemberek támadják a fiatalok első lakásprogramját - írta a Miniszterelnökség parlamenti és straté...