Az új műhold képes belátni bármely épületbe

Az újonnan kifejlesztett műhold képes belátni bármely épületbe akár éjjel, akár nappal.

A Capella Space által készített műhold képei olyan élesek, hogy az emberek átláthatnak vele a falon.

Míg sok megfigyelő műhold csak napfényben hasznos, a cég szerkezete sötétben és bármely napszakban használható.

"Mint kiderült, a világ felén éjszaka van, a másik fele pedig általában felhős. Ha ezt a kettőt összekapcsolod, akkor a Föld 75 százaléka felhős, sötét vagy mindkettő" - mondta Payam Banazadeh, a Capella Space vezérigazgatója a Futurismnak.

A cég szerdán kiadott egy közleményt, amiben engedélyezi az amerikai kormány vagy magánvevők számára, hogy vásárolhassanak ezekből a képekből a világ bármely pontjáról.

Banazadeh azt mondta, hogy az új műhold javíthatja a tudósok számára a bolygó megfigyelését. Ugyanis a "szintetikus apertúrájú rádiólokátor" (SAR) képes lesz átlátni a felhőkön. A SAR hasonlóan működik, mint ahogy a delfinek és a denevérek navigálnak a visszavert hang segítségével, a műhold pedig erős rádiójeleket fog sugározni a célpont felé. Ezután összegyűjti és értelmezi a jelet, amikor visszapattan a pályára.

Ezek a rádiójelek pedig képesek áthatolni az épület falain. Ez az első amerikai vállalat, amely az innovatív technológiát kínálja, valamint az első globális vállalat, amely hozzáférhetőbb platformot kínál az emberek számára. 

Fotó: Twitter/Capella Space

2020. december 17. 12:13
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
Meglátta egy biciklis futár, hogy egy nő egy lopott kerékpárral megy az út szélén Budapesten, megállította őt és a v...
A nyomravezetői díj ellenére sem találja a rendőrség azt a gyújtogatót, aki miatt márciusban leégett a szamosszegi s...
Konyhai bárddal támadt egy rendőrre egy férfi Ajkán. A járőrök azért mentek a lakásába, mert részegen üvöltözött és ...
Válni akar Till Tamás gyilkosától a fiatal felesége, azt mondja, azért, mert a gyerekgyilkossági ügy miatt tönkremen...