Az FBI titkosított applikációja segítette a Magyar Rendőrség munkáját

Ezzel egy összehangolt akcióban 13 embert fogtak el, 25 helyszínen tartottak kutatást, több tíz kiló kábítószert, gépkocsikat és 200 millió forintot meghaladó értékben készpénzt és kriptovalutát foglaltak le. 

A bűnszervezet felszámolásában nagy jelentősége volt az Anom-nak, annak az alkalmazásnak, amit az FBI fejleszetett ki 

Ez az FBI által korábban kifejlesztett saját, titkosított applikáció, amelyet ők maguk dobtak piacra. Úgy mutatták be, mint egy olyan új, kifinomult programot, amely a bűnüldöző szervek számára hozzáférhetetlen és lenyomozhatatlan. Így a bűnözők abban a tudatban éltek, hogy egy-egy törvénytelen cselekményt úgy tervezhetnek meg, hogy az rejtve marad a nyomozók előtt. A helyzet azonban éppen ezzel ellenkező: az itt folyó tevékenységet a nyomozók több évig figyelték.

Az alkalmazás egyébként csak egy speciálisan előkészített mobiltelefonon érhető el. A készülékeken folytatott kommunikációk elemzésére az FBI az Europollal közösen egy munkacsoportot hozott létre, amelyhez csatlakozott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is.

Az elemzések során átnézték minden Anom beszélgetés tartalmát, amelyek döntően bűnszervezetekhez köthető kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással kapcsolatos adatokat tartalmazott

Az FBI, az Europollal és az elemzésekben és felderítésekben résztvevő tagállamok nyomozóival június 7-én összehangolt globális akciót tartott. Ennek során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt Budapesten és Szekszárdon 12 ember fogtak el. Az üggyel összefüggésben Szerbiában szintén elfogtak egy 36 éves férfit.

A 12 ember tartózkodási helyein, lakóhelyein és a hozzájuk tartozó címeken - összesen 25 címen - tartott kutatás során 57 kg marihuánát, 3,5 kg kokaint, 3,5 kg amfetamint, extasyt, kristályt, fentanylt és a felütéshez használt 13 kilogramm koffeint találtak. Vagyon-visszaszerzési eljárásban 140 millió készpénzt, 8,5 millió forintnyi kriptovalutát és 7 autót foglaltak le.

2021. június 09. 11:45
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...