Az Eötvös gimnáziumban a diákok is tudtak a megvesztegetésről

A Metropol szerkesztőségéhez eljuttatott levelek szerint az Eötvös József Gimnáziumban többen, még a diákok is tudtak arról, hogy „kenőpénz” révén a tehetősebb szülők gyerekei felvételi nélkül vagy csupán „eljátszott” felvételi vizsga révén juthatnak be az oktatási intézménybe.

A diákok is feltettek ezzel kapcsolatban kényelmetlen kérdéseket a tanároknak tudva arról, hogy egyes osztálytársaik eredetileg nem is szerepeltek a felvételi listákon, illetve látva, hogy egyes diákok mennyire szerényebb teljesítményt nyújtanak az átlagnál.

Tanáraik ilyenkor azzal a magyarázattal szolgáltak, hogy az iskola érdeke kívánja meg, hogy a tehetősebb szülők felvételi vizsgák megkerülésével is bejuttathassák gyermekeiket. A jelenség, amely széles körben beszédtéma volt évek óta demoralizálta a diákok hangulatát.

A Metropolhoz sorra érkeznek a témával kapcsolatos levelek, hosszabb, újabb részletekkel szolgáló emailt írt például az egyik volt Eötvös-diák édesanyja. Azt mondja örül annak, hogy „végre fény derült arra, mi folyik az Eötvös gimnáziumban már hosszú évek óta”. A vesztegetések ugyanis évek óta mérgezték az oktatási munkát és kihatottak a diákok hangulatára is.

Szerinte az iskola igazgatója és az iskolához tartozó alapítvány vezetője azért is tudták évtizedekig lebukás nélkül működtetni a korrupt rendszert, mert a tudásukkal felvételt nyert diákok az évek során óhatatlanul is kapcsolatba kerültek protekciós osztálytársaikkal és azok nem szívesen árulták be őket.

Fotó: Metropol

Az Eötvös József Gimnázium vesztegetési botránya akkor robbant ki, amikor a Metropol közzétette azt a hangfelvételt, amelyen egy édesapa beszélget az iskola alapítványának vezetőjével. Ebben részletesen kifejtik, hogyan is lehet kenőpénz befizetésével, a felvételit megkerülve vagy kijátszva bejutni az iskolába.

A botrányos, széles körben ismertté vált hangfelvételből nem csak az derült ki, hogy az iskola igazgatója, Moss László és az alapítvány vezetője, Kálmán Gábor milliós vesztegetési pénzért árulta az iskolai helyeket, hanem az is, hogy már több évtizede működtették a korrupt rendszert.

Ezt erősítette meg ez az újabb, a Metropolhoz írt levél is. Az édesanya gyermeke még 2007 és 2011 között járt az intézménybe, de már ekkor nyílt titok volt, hogy van az az összeg, amiért a felvételt nem nyert gyerekek is bekerülhetnek a budapesti elit gimnáziumba. Ráadásul nem is kevesen, csak az édesanya által említett egyetlen osztályban három protekciós gyermek volt, egy negyediket pedig a velük párhuzamos osztályba irányítottak.

„Amikor elkezdődött az oktatás, kiderült, hogy gyerekemnek van három olyan osztálytársa, aki nem volt rajta a felvételivel bekerültek listáján. Minden diák és minden tanár tudott róla, hogy ezek a diákok protekcióval jutottak be. Volt egy általános iskolás osztálytársnője, akiről tudta, hogy az Eötvösbe felvételizett, de nem jutott be. Utólag mégis felvették, mert az anyja meglátogatta az igazgatót, és párhuzamos osztályba járt” – írta az édesanya, hozzátéve, hogy az egyik tanár, miután a diákok mindezt szóvá tették, magyarázattal is szolgált. „Az osztályfőnökük azt mondta, hogy az iskola érdeke ezt megkívánta."

Fotó: Metropol

A Metropol által nyilvánosságra hozott hangfelvételen egyébként az Eötvös Gimnázium alapítványának vezetője, Kálmán Gábor azt is kifejtette, hogy 26 évvel ezelőtt ő maga, a saját lányával indította el a korrupt rendszert. Az ügyben már megkezdődött a rendőrségi eljárás, vesztegetési ügyben folyik a nyomozás.

A Metropol email címére továbbra is érkeznek a hasonló vesztegetési ügyekről szóló levelek. A lap munkatársai utánajárnak minden egyes esetnek, illetve továbbra is várják a témával kapcsolatos emaileket.

Az ügyet kirobbantó hangfelvétel:

2023. február 07. 15:10
Hídról zuhant le egy busz, negyvenöten meghaltak
A sérülteket - közöttük egy nyolcéves kislányt - légi úton szállították kórházba.
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát
Egy csokoládétojást is adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Szörnyű tragédia nagypénteken: Holttestet találtak Budapest XI. kerületében
Lesújtó fotó készült a helyszínen.
Tények este teljes adás, 2024. március 28., csütörtök
VÉRFAGYASZTÓ - Megölte, felgyújtotta, feldarabolta élettársát egy zalaegerszegi férfi, a holttestet pedig elásta. A ...
Saját házuk előtt égett porrá éjjel a siófoki család autója - Fotók
A tűz a kerítésre és egy tujára is átterjedt, valamint egy másik kocsit is megolvasztott.
Tündéri kutyát emeltek ki a gödöllői tűzoltók egy víztározóból - Videóval
A négylábú amellett, hogy új esélyt kapott az élettől, szerető családra is talált.
Tények röviden, 2024. március 28., csütörtök
Tények röviden adás

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.