Átalakultak a harmincasok fogyasztási és költési szokásai a járvány hatására

A harmincasok jelentős részének átalakultak a fogyasztási és költési szokásai a koronavírus hatására, legjellemzőbben a kiadásaikat igyekeztek visszafogni, de a pénzügyi tervezésre is nagyobb hangsúlyt fektetnek, munkájuk elvesztésével ugyanis komoly veszélybe kerülne életszínvonaluk fenntartása. A generáció tudatosabban bánik a pénzével, és kifejezetten fontossá vált, hogy megtakarítással is rendelkezzen. 

Az UniCredit Bank és a Scale Research reprezentatív kutatását 500 ember megkérdezésével végezték októberben a 30-39 évesek körében.

A felmérésből kiderült, hogy a 30-as generáció 79 százaléka változtatott pénzügyi céljain és szokásain a járvány hatására, és ennél is többen voltak, akik visszafogták kiadásaikat.

A közleményben kiemelték, hogy a harmincasok közel fele már a járvány előtt is nyomon követte a havi kiadásait, 2020 októberében azonban ennél is többen, 62 százalékuk nyilatkozta azt, hogy folyamatosan figyel havi kiadásaira. A generáció fele nemcsak leköveti a hónapját, hanem előzetes tervet is készít arról, hogy mire és mennyit fog költeni: a tudatosan tervezők 82 százaléka képes tartani magát előzetes pénzügyi terveihez, 18 százalékuk viszont havonta megcsúszik vagy újratervez.

A generáció többségének fontos lett, hogy legyen megtakarítása, elsősorban azért, mert félnek a jövőbeli váratlan eseményektől, helyzetektől, és tartanak attól, hogy kevés a jelenlegi tartalékuk. A korosztály 52 százaléka érzi magát valamilyen szinten anyagi biztonságban, 23 százalékuk viszont szorong pénzügyei miatt.

A harmincasok 77 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, és megtakarított pénzét a generáció fele készpénzben vagy lekötés nélküli folyószámlán tartja. A megtakarítással rendelkezők többségében kis összegű, likvid megtakarítással rendelkeznek - tették hozzá.

MTI/ címlapfotó illusztráció.

2020. december 22. 08:18
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Gönczi Gábor, Vasvári Vivien, Szabó Zsófi, Szelba Christian (Cooky), Kucsera Gábor, Muri Enikő biztosan ott lesz a t...
Meglepetés esküvőn vettek részt a Házasság első látásra friss házasai, az oltárnál álló menyasszonyt pedig ennél is ...
Tíz éve keresett osztrákok autója került elő szerdán egy apadó dél-csehországi víztározóból, a tóból kihúzott gépkoc...
Ezzel hivatalosan is megkezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójának ünnepnapja.
A rendőrség rálőtt egy katonára a német hadsereg, a Bundeswehr nagyszabású gyakorlatának során a délnémetországi Erd...