Arti Syal Indiából érkezett Magyarországra azért, hogy segítsen

Az indiai üzletasszony hazánkat választotta az EU-ban való üzletelés kapujának.

A Mokka pénteki adásában Arti Syal, indiai üzletasszony az Indo-European Business Council (IEBC) alapötletéről számolt be. Célja az, hogy az európai és indiai cégek közötti kétoldalú kereskedelmet előremozdítsa, a különböző adottságokat Európa és India tekintetében kiaknázza. Lehetőséget szeretne biztosítani a kis- és középvállalkozásoknak arra, hogy növekedést érjenek el, legyen szó bármilyen szektorról.

Mészáros Ildikó, az IEBC társalapítója elárulta, hogy mivel India 35 és félszerese Magyarországnak, és ott rengeteg népcsoport él, így számos különbség van a két ország piaca között. Az örökségek megőrzése jelentős mindkét országban, például az építészet magasan kiemelkedik ebből a kategóriából. Mindkét ország nagyon gazdag ebben a tekintetben is, ezen felül pedig a családok kötelékét emelte ki összekötő kapocsnak még.

Az indoeurópai tanács erőfeszítései országunknak kedvezőek, az IEBC pedig egy híd a magyar és indiai üzletemberek és cégek között. Mivel a piac óriási, ezért itthon fejlesztésre lesz szükség ahhoz, hogy el tudjuk látni az indiai cégeket.

A tanács nagy mértékben dolgozik a társadalmi szociális szervezetekkel, ezen felül különböző szervezetekkel is együttműködnek. Például a hátrányos helyzetű gyermekek egészségügyi ellátására nagy hangsúlyt fektetnek, ez már Indiában megvalósult, a következő lépés az, hogy Magyarországon is elkezdjék ezt.

2023. május 12. 11:46
Rengeteg fotelszakértőt szült Suhajda Szilárd tragédiája, Pintér László üzent a bírálóknak
A hegymászó szakújságíró a hétfői Mokkában világossá tette, először tájékozódniuk kellene azoknak, akik Suhajda Szil...
Karóval szétverte, majd megfojtotta a terhes nőt a nyírkátai rém - videóval
A 34 éves asszony a férfi kisbabájával volt állapotos. A gyilkos a felismerhetetlenségig szétverte az áldozat fejét.
Méteres lángokkal égett egy kocsi a 8-as főúton, durva videó érkezett
Az utasok mindenüket hátrahagyva menekültek.
Izomautóval ölt egy részeg fiatal nő Kiskunhalasnál - videóval
Többször is próbálták újraéleszteni a férfit, de nem sikerült.
Csontokat találtak a veszprémi patak medrében - Fotók
Kirándulók bukkantak a csontvázra Veszprémben.
Mi is szoktunk veszekedni!
Akár veszélyes is lehet egy párkapcsolatra, ha a szerelmeseknek még a munkahelye is azonos. Nem minden párnak való u...
Figyelem, ki ismeri?
Ki ő, ki ismeri? Teszik fel a kérdéseket egymásnak az emberek. A közösségi médiában is futótűzként terjedt a hír az ...
6 évig élt együtt anyja holttestével, hogy havonta felvehesse a nyugdíját
Eljárás indult a férfi ellen.
A király él!
A fiatalok is tele torokból éneklik a Király számait, amik most reneszánszukat élik. Zámbó Jimmy nimbuszát testvérei...
Kitört a kommentháború
Kitört a kommentháború a magyar hegymászó tragikus halálával kapcsolatban. Mindez azután történt, hogy feladta Suhaj...
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Szijjártó Péter: Magyarország a nyugat-balkáni békében érdekelt
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
A Fradi női csapata is útban van a bajnoki cím felé
Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között