Amerikai újságíró: nem lehet kifogás az ukrán választás elhalasztására az, hogy Zelenszkij háborúzik

Éles kritikát fogalmazott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szemben az ismert amerikai újságíró, Rick Sanchez, aki szerint az ukrán vezető a háborúra hivatkozva sem mentheti fel magát a választások megtartása alól.

A nyilatkozat a YouTube-on leadott interjúban hangzott el, ahol Sanchez az oroszországi ENSZ-nagykövetet, Vaszilij Nebenzját kérdezte – részletezte a Magyar Nemzet.

Igaza van – Zelenszkij mandátuma lejárt, és úgy döntött, nem tart választásokat. Ez számomra, amerikaiként különösen fontos, hiszen még Abraham Lincoln is megtartotta az elnökválasztást az amerikai polgárháború kellős közepén, amikor vér folyt az egész országban. Majdnem el is veszítette azt a választást, de nem mondta azt, hogy háború van, nem lehet választást tartani

– jelentette ki Sanchez.

Az ukrán elnökválasztást 2024. március 31-én kellett volna megtartani, azonban a kijevi vezetés a hadiállapotra és az általános mozgósításra hivatkozva törölte azt. Zelenszkij korábban úgy fogalmazott, hogy a választás most „nem időszerű”, és a háborús körülmények között nem biztosíthatók a demokratikus feltételek, írja a RIA Novosztyi.

Zelenszkij elnöki mandátuma hivatalosan 2024. május 20-án járt le, ám az ukrán kormány továbbra is legitim vezetőnek tekinti őt, amíg új elnököt nem választanak. Ezt az álláspontot azonban egyre többen kérdőjelezik meg nemzetközi szinten is.


Putyin: Zelenszkij és a kijevi hatalom illegitim

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon kijelentette: Zelenszkij és az egész kijevi hatalmi struktúra illegitim. Szerinte csak olyan ukrán fél írhat alá nemzetközi megállapodásokat, akinek jogi felhatalmazása van, így a jelenlegi ukrán elnök nem alkalmas ilyen egyezségek hitelesítésére.

Rick Sanchez kritikája különösen erős, mert az amerikai történelmi példákra hivatkozva kérdőjelezi meg az ukrán elnök döntését. Szerinte a „háború miatt nem lehet választást tartani” érv nem állja meg a helyét történelmi összehasonlításban sem.

A kérdés egyre inkább nemcsak belpolitikai, hanem nemzetközi legitimációs problémává is válik, különösen akkor, ha béketárgyalásokra kerül sor. A nyugati szövetségesek hallgatása ebben a kérdésben arra utalhat, hogy politikai megfontolások felülírják a demokratikus elveket.


A nyitókép forrása: Volodimir Zelenszkij X oldala

2025. július 01. 17:01
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Orbán Viktor miniszterelnököt a sajtótájékoztatón arról is kérdezték, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán ...
Gulyás Márton arcáról lefagyott a vigyor. Angela Merkel keményen helyretette a műsorvezetőt.
Orbán Balázs a Facebookon élesen bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt, a Tisza Párt politikusát, egykori vezérkari főnökö...
„Ezután már csak egy kérdés maradt: akik egy konferenciát sem bírnak normálisan megszervezni, hogyan akarnak egy ors...
Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozá...