AM: az élelmiszerárstop a magyar családok védelmét szolgálja

A hat alapvető élelmiszer árának befagyasztásával havonta több ezer forintot takaríthatnak meg a magyar családok - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a szaktárca keddi közleménye szerint.

Az államtitkár kiemelte, az emelkedő energiaárak az egész világon inflációs spirált indítottak el, ami nem kímélte az élelmiszerárakat sem.

Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett abban, hogy csökkentse az emberek terheit, ezért vezette be a rezsicsökkentést, a kamatstopot és rögzítette az üzemanyagok tarifáit. Februártól pedig hat alapvető élelmiszer árát fagyasztja be. Ezek a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a 2,8 százalékos UHT tehéntej, valamint a csirkemell és csirkefarhát. E termékek árát egészen május 1-jéig nem lehet a tavaly október 15-inél magasabb áron értékesíteni, és ezekből az árukból mindig kell lennie a boltok polcain.


Emellett az élelmiszerüzletek bejáratánál tájékoztatók is jelzik az élelmiszerárstop életbe lépését. A rendelkezések betartását a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatósága szigorúan ellenőrzi, így a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy mindenki kedvezményes áron juthat hozzá a kijelölt alapvető élelmiszerekhez - tette hozzá Feldman Zsolt.

Kifejtette, hogy a magyar gazdáknak és élelmiszeriparnak nem okoz veszteséget az intézkedés, hiszen az élelmiszerárstop költségeit a kiskereskedelmi szektornak kell kitermelnie, az ő profitjuk pedig 2020-ban megközelítette a 80 milliárd forintot. A termelők és a feldolgozók védve vannak, a tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvény ugyanis szabályozza, hogy egyoldalúan nem lehet felbontani a beszállítói szerződéseiket - tette hozzá.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerek nagy részénél már korábban csökkentették az általános forgalmi adót, a tej-, tojás- és hústermékek az 5 százalékos áfakulcs hatálya alá tartoznak. A kormány célja, hogy a járvány nehézségei ellenére tovább erősödjön a magyar gazdaság, és ezt minden magyar család érezze is a saját életében - tájékoztatott az Agrárminisztérium.

MTI/Fotó: MTI/Balogh Zoltán

2022. február 01. 11:35
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family