Aljas dologra vetemedett egy 37 éves férfi Salgótarjánban

A férfi saját édesanyját lopta meg, ráadásul nem először.

Egy salgótarjáni férfi ismét meglopta saját édesanyját, miután július 25-én este családlátogatás ürügyén betért a szülői házhoz. Az eset annál is szomorúbb, mert a férfi korábban is követett már el kisebb lopásokat a családja ellen, ezért az édesanyja hivatalosan kijelentette és kitiltotta otthonából – közölte a rendőrség.

A 37 éves férfi a házhoz érkezve azt üresen és nyitva találta. Ezt kihasználva leszerelte a falra szerelt nagyképernyős televíziót, és még a távirányítót is elvitte. A tolvaj a tévét nem saját használatra lopta el: kábítószerre akarta cserélni, és ezt még aznap meg is tette.

A bejelentést követően a rendőrség három nappal később, július 28-án elfogta a férfit. A rendőrkapitányság közleménye szerint kisebb értékre elkövetett lopás és kábítószer-birtoklás miatt indítottak eljárást ellene.

A férfi beismerte tettét, és azt is megmutatta, hol adta le a tévét – a hatóságok az eszközt megtalálták és lefoglalták. A televízió értéke mintegy 100 ezer forint.

A tolvaj ellen büntetőeljárás indult.

Kapcsolódó tartalom:

Horváth László: a drog nem válogat, mindent elvesz

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2025. augusztus 03. 14:02
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...