Alapjogokért Központ: újabb érintettek vannak a brüsszeli korrupciós botrányban

Újabb érintetteket vontak eljárás alá az Európai Parlament korrupciós botrányában - közölte az Alapjogokért Központ a közösségi oldalán hétfőn.

2023. január 17. 08:06

A bejegyzésben azt írták: hétfőn az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola kezdeményezte az intézmény "sosem látott korrupciós botrányában" érintett két szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A DK-val és MSZP-vel közös Szocialisták és Demokraták frakcióhoz tartozó belga Marc Tarabella és az olasz Andrea Cozzolino esetében a belga rendőrség kérvényezte az eljárás megindítását, mivel mindketten érintettek az Eva Kaili nevével fémjelzett vesztegetési botrányban - jelezték.

Hangsúlyozták: a görög baloldali politikusnőnél a kiadatási eljárásra nem volt szükség, mivel tetten érték. Rengeteg, vesztegetésből származó készpénzt találtak lakásán, és így azóta is előzetes letartóztatásban van, a szintén érintett élettársával együtt.

Szintén börtönben várja az ügy folytatását az olasz Antonio Panzeri, aki 2019 óta nem tagja az EP-nek, így mentelmi joga sincs. Azóta megalapította a Harc a büntetlenség ellen nevű brüsszeli baloldali NGO-t, és ennek elnökeként tevékenykedett. A gyanú szerint az olasz politikus képviselőként, majd miután megalapította a civil szervezetét, több helyről is fogadott el pénzeket az európai döntéshozatal manipulálásáért cserébe - tette hozzá az Alapjogokért Központ.


Úgy fogalmaztak: "Brüsszel malmai lassan azonban őrölnek", ha sikerül tartani a hosszas és bonyolult felfüggesztési eljárás határidőit, akkor annak a legkorábban február 13-án lehet vége.

Szerencsének nevezték, hogy Roberta Metsola elsőbbséget kért az ügy számára; szerintük csak remélni lehet, hogy ez idő alatt nem tűnnek el úgy bizonyítékok, mint korábban Ursula von der Leyen bizottsági elnök esetében.

A belga rendőrség szerint ugyanakkor mindez csak a "jéghegy csúcsa" - áll a bejegyzésben.

"Vajon kezdhetnek a hazai dollárbaloldal képviselői is izzadni?" - tették fel a kérdést.

Köztük említették az Eva Kailivel fenntartott kapcsolatát letagadó Ujhelyi Istvánt, aki "elfelejtette, hogy közösen konferenciázgatott a súlyos korrupciós ügybe belebukott szocialista alelnökkel", és a Külkapcsolatok Európai Tanácsa nevű Soros-szervezetben Kailivel együtt dolgozó Dobrev Klárát is.

Forrás: MTI/ A címlapfotó illusztráció

Áll a bál: Több szeretője is lehetett Kucsera Gábornak
Tápai Szabina és Kucsera Gábor 10 év házasság után válik.
Brutálisan véresre vertek egy kislányt a buszon, segítség helyett levideózták
A kilencéves gyerek felnőtt segítségre nem számíthatott, védekezni pedig esélye sem volt.
11 éves kislánnyal szexelhetett az 58 éves szigetmonostori tanár
11 éves kislánnyal közösülhetett egy 58 éves tanár Szigetmonostoron. A gyerek azt állítja, hogy beleszeretett a taná...
30 autó ütközött az ítéletidőben, fotók érkeztek a helyszínről
Ráadásul a tömegszerencsétlenségtől nem messze egy másik tömegbaleset is történt.
Vérlázító lebukás, 70 ezer forintot lopott "betegétől" egy mentős - Fotók
A korrupció elleni fellépés egyik hatékony eszközével csapott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Új szélrekord született, a Kab-hegy volt az ország legveszélyesebb pontja szombaton
Az előzetes adatok szerint új országos napi szélrekord született szombaton.
Tragédiával indult a vasárnap Szentlőrincnél, fotókon az összelapított autó
A sofőr már a helyszínen életét vesztette.
Katasztrófafilmbe illő képek: Óriási pusztítást végzett az ítéletidő országszerte
A legtöbb kárt a Dunántúlon okozta az orkán erejű szél.
Tállai András: A héten dupla nyugdíjat utal a kormány
Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugd...
Tények Plusz teljes adás, 2023. február 4., szombat
ÜZENET A BÖRTÖNBŐL - Varga Sándor lelkén négy ember halála szárad. Soha nem szabadulhat. Tisztázná a múltat. Az igaz...
Újabb halálos áldozatai vannak a lavináknak Ausztriában
Gyurcsány Ferenc fenyegetőző "évértékelője" végén kiderült: megszabadultak Vágó Istvántól
A grúz Maradona Messi és Neymar nyomdokaiban, a Napoli tovább száguld a bajnoki cím felé
Közel 5000 helyről érkezett segélyhívás a szélvihar miatt
Gyászol Radics Gigi