Akciófilmbe illő módon fogták el a prostitúcióra kényszerítő férfit - Videó

Az emberkereskedelemmel foglalkozó családi vállalkozás újabb tagjának kezén kattant a bilincs.


A brutális családi vállalkozás három tagját még tavaly májusban fogták el a rendőrök, azóta azonban beazonosították az emberkereskedők újabb tagját, akit összehangolt akció keretében szintén letartóztattak.

A rendőrség büntetőeljárást folytat F. Mihály és testvére, F. Sándor abonyi lakosokkal, valamint apjuk, F. Mihály szolnoki lakossal szemben, akiknek személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt kell felelniük.

A nyomozók végül rátaláltak F. Árpád 25 éves abonyi lakosra, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2017-ben az F. Mihály és F. Sándor által prostitúcióra kényszerített nő kizsákmányolásában szerepet vállalt, őt a prostitúciós tevékenységének helyszínére szállította, és ott felügyelte.


A férfi azzal is gyanúsítható, hogy 2018-ban szerelmi kapcsolat színlelésével rábírt arra egy másik nőt, hogy végezzen prostitúciós tevékenységet, és az abból származó bevételéből tartsa el őt. A nő kezdetben Abony környékén nyújtott szexuális szolgáltatást, de később a férfi rábírta arra, hogy tevékenységét külföldön – Németországban és Svájcban – folytassa - számolt be róla a rendőrség.

A nő ennek eleget tett, és bevételének nagy részét továbbküldte a férfinak. Egy idő után az áldozat megpróbált felhagyni prostitúciós tevékenységével, de F. Árpád megfenyegette, hogy megveri és bezárja őt. Magyarországra pedig a járványhelyzet miatt tért vissza.


A férfi végül a házába bezárta, és szoros felügyelet alatt tartotta. Többször megverte, és arra kényszerítette, hogy regisztrálja magát egy szextárskereső oldalra és folytassa prostitúciós tevékenységét. Bevételét tőle továbbra is elvette, azt magára és családjára költötte. A rendelkezésre álló adatok szerint az áldozat külföldről többször utalt a férfinak, összesen közel 3 millió forintot.

F. Árpádot végül kedden kora reggel fogták el a rendőrök.

A gyanúsított terhére rótt emberkereskedelem bűntett öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az elfogásról készült látványos videó alább tekinthető meg:

 

Fotók: police.hu

2021. április 22. 07:21
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A nyomozás részeként három fogvatartottat hallgattak ki, és a börtön átkutatásakor két mobiltelefont foglaltak le.
Tóth Gabi négy mentoráltja ezerrel próbál a Megasztár első élő show-jára.
A kutatóűrhajóst szülővárosában tüntették ki.
Gönczi Gábor, Vasvári Vivien, Szabó Zsófi, Szelba Christian (Cooky), Kucsera Gábor, Muri Enikő biztosan ott lesz a t...