Ájultra verték barátjukat a nyílt utcán - videóval

Az ügyészség a bántalmazás miatt most vádat emelt.

Tavaly május 22-én a későbbi bántalmazott élettársával együtt fiatalkorú ismerősük debreceni lakásán italoztak, amikor a felnőtt férfi este 9 óra körül felszólította fiatalabb társát, hogy azonnal távozzon. A barát ugyan elment, de egy üveg itallal a kezében nem jutott messzire, az utcán maradt, ami társának nagyon nem volt ínyére. Amikor kiment hozzá azonnal vitatkozni kezdtek majd a támadó olyan erővel ütötte meg ellenfelét, hogy az a földre esett és rövid időre elájult. A verekedő azonban ekkor sem állt le, több csapást is mért az eszméletlen fiatal fejére, majd zsebeit is átkutatta.

A harmadik társ ekkor csatlakozott barátjához, és ő is ütni, valamint rúgni kezdte a földön fekvőt, de mivel ruházatában nem találtak semmi értékeset még megpróbálták felállítani a továbbra is ájult férfit, de végül visszalökték a földre, ahol durva módon tovább bántalmazták.

A támadásokat elszenvedő a történtek következtében nyolc napon túl gyógyuló töréseket és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség mindkét elkövetőt emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Ha a törvényszék előkészítő ülésén szerint beismerik tettüket és lemondanak a tárgyalásról, úgy a bíróság a fiatalkorút 5 év fiatalkorúak börtönbüntetésére, felnőttkorú társát pedig 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélheti – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

2023. július 12. 17:16
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...