Csapody Tamás társadalomkutató közösségi oldalán arról írt, hogy bárki lesz is hatalmon, az általános hadkötelezettséget vissza fogják állítani Magyarországon – írta meg a Mandiner.
A hadtörténész bejegyzését a Népszava szúrta ki. A lap meg is kereste Csapodyt – aki a Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom tagja is – és megkérdezték tőle, hogy miből gondolja, hogy ez a közeljövőben bekövetkezhet.
A kutató erre azt felelte, hogy a szomszédos országokban vagy komolyan gondolkodnak a hadkötelezettség bevezetéséről, vagy már be is vezették. Felhívta arra a figyelmet, hogy a horvát parlament például a minap döntött a sorkatonaság visszaállításáról, a nyugati országok pedig még inkább errefelé tartanak.







