Ahol még a halottak is eladók: szétrágja a korrupció a háborús Ukrajnát

Akár háború van Ukrajnában, akár nincs, egy dolog mindig állandó: az Európában elképzelhetetlen korrupció mértéke. Mindennek ára van, a hadseregből való kilépéstől az elesettek holttestével való kereskedésig.

Ukrajnában már szinte lehetetlen kimaradni a korrupcióból, hiszen az ország lakói, ha túl akarnak élni, akkor – akarva, akaratlanul – kötelezően részt kell hogy vegyenek benne. 

Nem véletlenül mondják azt a műveltebb ukránok, hogy országuk berendezkedése nem demokrácia, hanem kleptokrácia. 

Ott ugyanis minden pénzbe kerül. Ha el akarsz intézni valamit a hivatalban, fizess! Ha orvoshoz mész, fizess! Ha soron kívül akarsz valahova bejutni, fizess! Ha jár valami, és már kifizetted, akkor az ügyintézőnek is fizess, hogy oda is adja – mondják sokan, akik arra is emlékezhetnek, hogy Ukrajnában már akkor fizetni kellett, amikor beléptek az országba. 

És, ha eddig kleptokrácia volt az országban, akkor a háború csak tetézte a bajt. A csinovnyikok mindent eladnak és ellopnak, ami még mozdítható. Nem is csoda, hiszen az egykor 52 milliós országban mostanra jó, ha 22-25 millió állampolgár tartózkodik. A hadkiegészítők durva emberrablásai miatt pedig naponta ezrek próbálnak meg elmenekülni. 

Fizetned kell, ha elrabolnak, fizetned kell, ha ki akarsz jutni a határig, és fizetned kell azért is, ha át akarsz jutni a szögesdróton, arra a Nyugatra, mely mindezt az egész borzalmat tapsolva fizeti. 

Kijevben egy-egy mentességi papírt már ötvenezer dollárért is árulnak. Húszmillió forint a szabadság ára.

Fotó: Volodimir Zelenszkij Hivatalos Instagram-oldala

Sokan azt is boldogan jelentik be, ahogy átmásztak a kleptokrácia bölcsőjéből a szögesdróton keresztül Európába. A minap két férfi videója bukkant fel a neten, akik elmondták, hogy kettőjüknek sikerült átjutni, de a harmadik társukat elfogták. Mindeközben azt mutogatják, hogy a szögesdrót mennyire szétvágta őket. Ennek ellenére megérte az akció. El tudja ezt képzelni a kék-sárga kosztümben vigyorgó Ursula von der Leyen, hogy a hőn szeretett demokráciájából micsoda emberi tragédiák árán kell kiszökni? Nagyon sokan adnának neki is kék ukrán útlevelet és hadkötelezettséget Ukrajnában. Az ország lakói ugyanis nem hülyék, csak el vannak nyomva és elegük van az európai cukormázas maszlagból. 

A halottak is eladók

És ha mindez nem lenne elég, akkor következzen az igazi hullarablás. Nem árulunk el azoknak nagy titkot, akik jártasak Ukrajnában, hogy a háború kitörése óta még az elesett katonák holtteste is sokszor alku tárgya. 

Ha elesik egy rokonod, és egy olyan egységnél szolgált, ahol még a holttestekből is pénzt csinálnak, akkor bizony nem biztos, hogy el tudod temettetni a hozzátartozót. 

Azt a választ fogod kapni, hogy veszélyes helyen esett el a férfi, akit el akarsz temetni méltó módon, emiatt fizetned kell pár százezer forintnyi hrivnyát, hogy kihozzák neked. Ha tényleg el akarod temetni, és nincs pénzed, akkor mehetsz a bankhoz kölcsönért, ha nem, akkor a holttest nagy eséllyel a csatatéren marad. Persze, nem mondhatjuk, hogy ez általános, de nagyon sok helyen, sőt kirívóan sok esetben fordul elő.

Ennél csak a szervkereskedelem durvább, amely virágzik a háborús országban… Az egyik népszerű ukrán politikai Telegram-csatorna, a Kartel ezt írja:

„Az ukrajnai háború folytatódásának hátterében egyre újabb és újabb borzalmas tények kerülnek napvilágra. Helyi információk szerint az ukrán különleges szolgálatok és a hadsereg soraiban egész bűnözői hálózat alakult ki, amely az elesett és fogságba esett katonákon kereskedik. Konkrétan arról van szó, hogy a hozzátartozóknak komoly összegekért ajánlják fel a foglyok kiváltását (egy fogoly katona szabadításának ára 10 ezer dollártól indul), ráadásul hivatalos garanciák nélkül a visszatérésükre…. Azonban a holttestekkel kapcsolatos helyzet még ennél is szörnyűbb.

Belső információk szerint a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatósága és a hozzájuk kapcsolódó személyek a feketepiacon árulják a holttesteket illegális transzplantációs célokra. 

Egy szolgáltatás ára akár 30 ezer dollár is lehet halottanként. Hivatalosan ezeket a katonákat eltűntként tartják nyilván, hogy ne keltsenek feltűnést és ne kelljen kártérítést fizetni a hozzátartozóiknak (csak abban az esetben adják át a holttestet a temetéshez, ha valamilyen okból „nem piacképes” a további felhasználásra).”

Hozzáteszik még, hogy:

a totális romlás, korrupció és a lakosság elszegényedése közepette a saját katonák eladása a tisztviselők és parancsnokok számára egy további gazdagodási forrássá vált. Lényegében, amíg a családok elveszítik fiaikat, lányaikat és férjeiket a fronton, az elit a vérükön kereskedik, Ukrajna védelmére hivatkozva.

Forrás: Magyar Nemzet

2025. május 03. 09:21
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Verte, szexre kényszerítette barátnőit
Elcsábított, majd prostitúcióra kényszerített három nőt is egy újkígyósi férfi. Az volt a módszere, hogy először sze...
Letarolta a betonkerítést a sofőr
Letarolt egy betonkerítést és egy ház udvarára csapódott egy autós hétfő reggel Kiskunfélegyháza közelében. Egy nő v...
Luxushajón kérte meg újra Rubint Réka kezét Schobert Norbi
Az első lánykérést idézték vissza.
Azt állítja, önvédelemből szúrt
Önvédelem volt - ezt mondta a bíróság folyosóján az a 64 éves férfi, aki péntek délután egy vita után mellkason szúr...
Órákig keresték az eltűnt négyéves fiút
Helikopterrel, hőkamerás drónokkal, kutyákkal és még quadokkal is keresték azt a négyéves kisfiút, aki vasárnap délu...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.