Agyba-főbe verte őket, barátnője végignézte az egészet

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 44 éves bogyiszlói férfit, aki minden előzmény nélkül bántalmazta ismerőseit. Mindketten súlyosan megsérültek.

2021. szeptember 08. 17:21

Bejelentés érkezett a Tolnai Rendőrőrsre szeptember 6-án arról, hogy Bogyiszlón saját otthonában egy férfit és nőismerősét egy helyi lakos előző este megvert. A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy 5-én este egy 44 éves helyi férfi bement a település egyik házába, ahol előbb ellökte, majd oldalba rúgta az ott tartózkodó 52 éves nőt, majd a másik sértetthez – egy 55 éves férfihoz – lépett, akit ütlegelni kezdett. Ő olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállították. A megrugdosott nő, szintén súlyos sérüléseket szenvedett – részletezte az esetet a rendőrség.

Fotó: police.hu

A nyomozók a 44 éves bogyiszlói férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt. A nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is. A bántalmazó korábban börtönben is volt hasonló erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt, és jelenleg is van ellene folyamatban büntetőeljárás.

A bizonyítási eljárás során kiderült, hogy a bántalmazást a gyanúsított 48 éves barátnője is végignézte, és semmit nem tett annak érdekében, hogy a verést megakadályozza. A nyomozók ezért őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

Ájultra verték az illegális fakitermelőket leleplező dokumentumfilmeseket
20 ember rontott neki annak a 2 újságírónak, akik mindössze az igazságot akarták megörökíteni.
James Bond elcsukló hangon mondott köszönetet, végleg elbúcsúzott
Filmje utolsó forgatási napján Daniel Craig teljesen elérzékenyült.
Íme a világ legkisebb testépítője
Az apró, de annál izmosabb indiai férfit férfit hazájában igazi sztárként kezelik.
Nem hajlandó megválni Katinkás tetoválásaitól Shane Tusup
Az egykori amerikai úszó és edző rengeteg tetoválással büszkélkedhet, köztük olyanokkal is, amik egykori feleségéhez...
Tények este teljes adás, 2021. szeptember 20., hétfő
GYÁSZ - Mindenki gyászolja a 22 éves magyar zsokélányt. Jeles Eszter egy nappal első külföldi futama után bukott hat...
A félelmeik után nem hittek a szemüknek
Sokan repültek már Budapestről Rómába vagy a görög turistaparadicsomba, Zakynthosba, de Budapesttől Budapestig nem g...
Nem merték megmutatni neki a balesetet
Élete első külföldi versenye után halt meg Jeles Eszter, a magyar lovas Isztambulban az első versenynapon győzelmet ...
Tények teljes adás, 2021. szeptember 20., hétfő
GYÁSZ - Megdöbbenten áll a lovas társadalom a 22 éves zsoké halála előtt. Eszter egy nappal első külföldi futama utá...
Az ájulás kerülgette, annyira izgult
Véget ért szombaton a Sztárban Sztár Leszek! válogatója, így vasárnap el is kezdődött a középdöntő. Drámából termész...
Puskával várják az udvarlókat
Emlékeznek Sebestyén Katja-ra? Ő lett az előző Sztárban sztár leszek! negyedik helyezettje, a duci énekesnő, aki 40 ...