Adták-vették a meztelen gyerekekről készült videókat, két szegedi és egy budapesti férfit fogtak el

Két szegedi és egy budapesti férfit fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gyermekvédelmi szakemberei gyermekpornográfia és zsarolás gyanúja miatt.

A holland társhatóságtól még 2022 nyarán érkezett jelzés arról, hogy egy társkereső oldalon egy magyarországi felhasználó pénzért kínál gyermekpornográf felvételeket – közölte kedden a police.hu oldal.

A közlemény szerint egyértelművé vált, hogy az illegális tartalmakat árusító felhasználó talált is egy magyar vevőt: a képeket és egy videót 10 ezer forint ellenében küldött el neki, később azonban további összeget követelt tőle, kilátásba helyezve, hogy ha ezt nem teljesíti, akkor az ismerőseivel tudatja, gyermekpornográf felvételeket vásárolt.

A nyomozók végül azonosították a szexuális tartalmú felvételeket megvásárló embert, egy 42 éves budapesti férfit; a rendőrök 2022 decemberében lefoglalták elektronikai eszközeit.

Később a tiltott felvételek árusítója, egy 22 éves szegedi férfi is "célkeresztbe került". Az ő lakásán is kutatást tartottak a nyomozók, majd lefoglalták az ő, illetve az élettársa adathordozóit is.


A vizsgálatok során ugyan nála nem, de élettársánál, egy 22 éves férfinál több gyermekpornográf felvételt is találtak, mire azonban meggyanúsították volna, elérhetetlenné vált a rendőrök számára, így elfogatóparancsot adtak ki ellene, és hosszú ideig keresték.

Az ügyben a közlemény alapján az hozott fordulatot, hogy idén március elején megtudták, a férfi egy szegedi lakóparkban tartózkodik.

Mivel olyan információk merültek fel, hogy a férfinál és az élettársánál fegyverek lehetnek, elfogásukhoz a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének a segítségét kérték.

A rendőrök március 12-én fogták el a két férfit. A lakásban a nyomozók metamfetamint találtak és foglaltak le.

Az egyik férfit pornográf felvétel kereskedelmével elkövetett gyermekpornográfia és zsarolás miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, míg társát gyermekpornográfia miatt. A lefoglalt droggal kapcsolatban kábítószer birtoklása miatt indult eljárás - áll a közleményben.

MTI

2025. március 18. 16:42
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family