„A telefonom 4 százalékon van, és ha meghalok, ő volt az” - üzente, majd megölték

Kétszer nyakon, egyszer pedig mellkason szúrta terhes barátnőjét a gyilkos.

Egy egyesült államokbeli massachusettsi férfi halálra késelte barátnőjét, majd egy 1,5 méteres sírba temette, és értesítette a rendőrséget eltűnéséről, azt állítva, hogy a nő egy veszekedés után elmenekült – írta meg a lawandcrime.

A 22 éves Gregory Groomot gyilkossággal és testi sértéssel vádolják a 18 éves Kylee Monteiro halála ügyében. Szerda reggel állították bíróság elé a gyilkosság vádjával, miután a nyomozók kedden este megtalálták a nő holttestét.

Az elkövető augusztus 8-án felhívta a rendőrséget, és elmondta nekik, hogy az eltűnt 11 hetes terhes nő két nappal korábban nála járt szállást keresve. Azt állította, hogy szóváltásba keveredtek, a lány elhagyta az otthonát, és azóta nem hallott felőle.

A nyomozók ezután beszéltek a keresett nő nővérével, aki augusztus 6-án kapott egy szöveges üzenetet testvérétől.

A földre dobott, meghúzta a hajamat és megfojtott. A telefonom 4 százalékon van, és ha meghalok, Greg lesz a tettes

- olvasható az üzenetben, és ezek után a családtagok megpróbálták elérni őt, de nem jártak sikerrel.

A kép forrása: Taunton kerületi bíróság

A rendőrök augusztus 14-én kivonultak a tettes otthonához, de semmi említésre méltót nem találtak a 10 hektáros birtokon.

A gyilkost újra kihallgatták a nyomozók, aki beismerte, hogy összetűzésbe keveredett a barátnőjével és kiütötte a kezéből a mobiltelefonját. A nyomozók azt mondták, hogy ismét átkutatják az ingatlanát, és szükség esetén ásnak is.

A vádlott ezután egy „kezdetleges” térképet rajzolt, amelyen egy fészer látható a telken. Azt állította, hogy augusztus 6-án kétszer nyakon, egyszer pedig mellkason szúrta barátnőjét, aki belehalt a sérüléseibe. Ezek után éjjel és a következő nap kora reggel sírt ásott, majd a nőt eltemette. A helyszínelők ezek után megtalálták a holttestet.

Köszönjük a segítségüket, az eddigi támogatást, amit a családunk kapott… Nyilvánvalóan lesznek bírósági eljárások, de lépésről lépésre haladunk

– írta a család a kislányuk eltűnése miatt létrehozott GoFundMe oldalon.

A férfi legközelebb szeptember 10-én jelenik meg a bíróságon.

 

2025. augusztus 21. 15:57
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family