Az alelnöke Magyar Péterről: „A szülei valamit g.cire elb.sztak”

Ismét egy sokatmondó hangfelvétel jutott el a Magyar Nemzethez, amelyen Radnai Márk beszél Vogel Evelinnel. A Tisza Párt alelnöke őszintén kimondja a véleményét Magyar Péter nőkhöz fűződő viszonyáról, majd kifejti, hogy Magyar mindenkit áldozatszerepbe tesz.

Újabb botrányos hangfelvétel látott napvilágot a Tisza Párt háza tájáról. A laphoz eljuttatott hanganyagon Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke hallható, amint kimondja a kendőzetlen véleményét Magyar Péterről. A felvétel elején Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője hallható, aki a hanganyagot is készítette. Vogel a felvételen arra panaszkodik, hogy szurkálódóan viselkedik vele a Tisza Párt vezére, többek között megjegyzést tesz arra, hogy áll a haja és milyen zenét hallgat. 

Ezután Radnai kérdezte Vogelt, hogy mi volt Magyar Péter megjegyzéseire a válasza, a volt barátnő pedig elmondta, hogy először kedves próbált lenni mindig, de egyszer elsírta magát.

Valószínűleg azért sírtam el magam, hogy azt éreztem, hogy megmutatta, hogy így mennyire meg voltam vezetve b…zdmeg

– válaszolta Vogel.

Mert áldozatszerepbe kerültél. Ebből nem is tudsz másba kerülni. (…) Mindenkit áldozatszerepbe tesz

– mondta el a véleményét Magyar Péterről Radnai Márk.

A szülei valamit g.cire elb.sztak

– vélekedett a Tisza Párt alelnöke Magyar Péterről.

Nem tudom, mi a családi háttere, de őket valahogy nagyon nem tanították meg szeretni

– fakadt ki saját pártelnökére Radnai, amire Vogel Evelin válasza az volt, hogy pontosan érti, amit mond.


Magyar Péter nem tekinti egyenlő félnek a nőket

Magyar Péter nőkhöz való viszonyulását igen plasztikusan mutatja meg az a történet, amelyet Döme Zsuzsanna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke mesélt el a balliberális Partizán Youtube-csatorna tavaly októberi műsorában. Döme és párja, Kovács Gergely, aki szintén a Kétfarkúak társelnöke, közösen mentek tárgyalni Magyar Péter lakására, hogy egyeztessenek a Fővárosi Közgyűlésben előttük álló feladatokról. Amikor megérkeztek, Magyar kijelentette, hogy csupán Kovács Gergelyt látja szívesen, Döme Zsuzsanna várja meg őket az autóban, ami végül így is történt. Miután a hölgy elmesélte a számára megalázó jelenetet, a Tisza Párt elnöke bocsánatkérés helyett rátett egy lapáttal: a videó alá kommentelte a saját profiljával, hogy „Az beszél róla, aki ott sem volt.” (Vagyis ismét megalázta a Kutyapárt társelnökét.) Később olyan hangfelvételek kerültek nyilvánosságra, amelyek újfent alátámasztják: a Tisza Párt elnöke nem tartja egyenlő félnek a nőket.

Minden nőt megkaphat

A szóban forgó hanganyagokon Magyar Péter és volt párja, Vogel Evelin beszélgetnek. A szövegkörnyezet alapján a pár épp szakítani készült, amikor a politikus döbbenetes kijelentéseket tett. A Tisza Párt elnöke kiemelte: ha elmegy szórakozni, bárkit megkaphat. Hozzátette, mindez azért lehet, mert ő egy „karakter”, egy „jelenség”. A politikus végül arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg külföldön kellene párt találnia.

Mindenesetre Sorosnak, remélem, valahol van egy unokája is

 – tette hozzá.


Fiatal lányokat zaklatott

Magyar Péter szórakozóhelyi botrányai nem ismeretlenek a hazai közvélemény előtt. Múlt nyáron egy belvárosi diszkóban, az Ötkertben kötött bele több vendégbe és a szemtanúk szerint nőket zaklathatott, többeknek tett „visszautasíthatatlan” ajánlatot. A parti résztvevői szerint a politikus erősen ittas állapotban négykézláb csúszott-mászott a földön, letérdelt, leguggolt és fejét odaszorította a táncoló lányok „derekához”. A történtekről felvételek is készültek.


Verbális bántalmazás

A Tisza Párt elnökének volt felesége korábban szintén megdöbbentő részleteket osztott meg házasságukról. Varga Judit szerint a politikus „egysejtű fakockának” titulálta őt egy alkalommal. De előfordult, hogy Varga rosszul fejezte ki magát, miközben újszülött gyermekében gyönyörködött. 

Mi van, nem tudsz összerakni egy normális magyar mondatot? Nem jártál nyelvtanórára, szövegértési problémáid vannak?

 – reagált Magyar.

Amikor a házaspár hazaköltözött Brüsszelből, Magyar Péter a szokásosnál is többet kritizálta, és „megpróbálta őt lelkileg destabilizálni”. Olyanokat mondott neki, hogy „nézel bele a levegőbe, mint egy egysejtű szobanövény”, vagy „ülsz ott a sok okos ember között, és azt se tudod, hogy mi történik veled”. Varga szerint Magyar Péter sem tudott arra magyarázatot adni, hogy miért bánt így vele, de a válásuk után azt mondta neki, hogy „legyél okos, mert buta vagy”.

Vogelt sem kímélte

Varga Judit és Döme Zsuzsanna mellett Vogel Evelin is arról beszélt egy nyilvánosságra került hangfelvételen, hogy Magyar Péter többször is megalázta mások előtt.

Bejött az irodába, elkezdte fikázni a ruhámat… mindenki… új emberek előtt… elkezdte fikázni, hogy a cigi, amit szívok, az nem passzol a ruhámhoz… elkezdte fikázni, hogy én mikor szoktam kelni… ja, biztos most is később jöttem… és elkezdett így belém állni, úgy, hogy már a többiek… és ott voltak tök új emberek, így néztek, hogy én most erre mit reagálok… elkezdett így taposni, páros lábbal

– mesélte Vogel Evelin.

„Olyan stílusban, olyan kellemetlen helyzetbe hozott engem, hogy b…zdmeg félrementem a WC-be sírni… Hogy miért kell? Miért kell így…” – mondta Vogel Evelin a hangfelvételen.


A gyermekotthon vezetőjét is megfenyegette

Agresszívan, trágár stílusban fenyegette az őt segítő nőt Magyar Péter abban a miskolci gyermekotthonban, amit múlt év végén az országjárásának első állomásán látogatott meg.

– Igazgató asszony, nem szeretném felemelni a hangomat, elég volt ebből a stílusból – mondta Magyar, majd felemelte a hangját. – Felháborító, vérlázító, amit csinálnak, akárki parancsolja meg, és ennek kurva nagy következményei lesznek, ebből elég volt

– mondta magából kikelve Magyar Péter.

 

Borítókép: Facebook

2025. január 22. 09:41
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.