A San Diegó-i majmok elsőként kapták meg a koronavírus elleni oltást

A San Diegó-i állatkert emberszabású majmai az első főemlős állatok, amelyeket beoltottak a koronavírus ellen.

Az állatkert kilenc emberszabású majma, négy orangután és öt bonobo kapta meg elsőként a védőoltást - jelentette be csütörtökön az intézmény, amely szerint ők az első olyan főemlős állatok, amelyeket valamilyen koronavírus-elleni vakcinával beoltottak. A kiválasztott majmok egyike a 28 éves szumátrai orangután, Karen, aki korábban azért került a figyelem központjába, mert ő volt az első majom, amelyen 1994-ben nyitott szívműtétet hajtottak végre.

A kilenc majom két dózist kapott egy kísérleti vakcinából, amelyet eredetileg kutyák és macskák számára fejlesztettek ki. Az állatkert tájékoztatása szerint nem jelentkeztek náluk mellékhatások, mind jól vannak. A San Diegó-i állatkert illetékesei azért döntöttek az oltás mellett, mert januárban az állatkerthez tartozó szafaripark nyolc gorillája betegedett meg Covid-19-ben. Ez volt az első ismert eset, amikor a vírus nagy majmokat fertőzött meg.

A nyolc gorilla, köztük a 48 éves Winston is, akinél tüdőgyulladás és szívbetegség lépett fel, azóta jobban van, és jó úton halad a teljes gyógyulás felé - mondta az állatkert szóvivője. Winstont különböző gyógyszerekkel kezelték, nem emberek számára kifejlesztett koronavírus antitestterápiát is kapott.

A betegségen átesett gorillákat nem oltották be, mert az állatorvosok szerint a szervezetük már termelt antitestet a vírus ellen. A szakemberek szerint a gorillák egy tünetmentes fertőző gondozótól kapták el a betegséget. Az orángutánokat és bonobókat azért választották ki az oltásra, mert az állatkert nagy majmai közül náluk volt a legnagyobb kockázata a koronavírusfertőzésnek, és őket volt a legkönnyebb beoltani. A gondozók finomságokkal vonták el a figyelmüket, amíg megkapták az oltást.

Az oltások beadását januárban kezdték el, majd februárban folytatták, az utolsó oltásokat pedig már márciusban adták be. Az oltóanyagot az állatgyógyászati termékeket gyártó Zoetis vállalat fejlesztette ki, de majmokon nem tesztelték. Vakcinák más fajokon való alkalmazása nem szokatlan eljárás. Az állatkerti majmok megkapják az emberi influenza és kanyaró elleni védőoltást is - mondta el az állatkertet és a szafariparkot működtető San Diegó-i Természetvédelmi Szövetség vezető illetékese.

 

MTI

2021. március 05. 09:27
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Patrióták szerettek volna megemlékezni a brutálisan megölt amerikai, konzervatív politikai véleményvezér, Charlie ...
A Sztárban Sztár All Stars második élő showjára vendég zsűritagként egy igazi világsztár érkezik. A Vad angyal című ...
Brüsszelben az utcai erőszak és a droghálózatok terjedése miatt akár már az év végére katonák jelenhetnek meg a rend...
Az Erste Bank elemzői szerint idén Magyarországon 0,5 százalékos növekedés és 4,7 százalékos infláció várható. Ha el...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...