A rendőrség rálőtt egy katonára, rosszul sült el a gyakorlat

A rendőrség rálőtt egy katonára a német hadsereg, a Bundeswehr nagyszabású gyakorlatának során a délnémetországi Erding városában - közölték a hatóságok szerdán.

A német hadsereg, a Bundeswehr műveleti parancsnokságának szóvivője a dpa hírügynökségnek elmondta, hogy egy félreértés miatt lövöldözés tört ki a gyakorlaton részt vevő katonák és a helyi lakosok által riasztott rendőrök között.

A szóvivő hozzátette, hogy a katona könnyű sérüléseket szenvedett, kórházban kezelték, és azóta már kiengedték.

A rendőrség közölte, hogy fegyveres férfiról érkezett bejelentés, ezért több egységet is a helyszínre küldtek.

"Később kiderült, hogy a bejelentett fegyveres személy a német fegyveres erők tagja volt, aki egy gyakorlat részeként tartózkodott a helyszínen" - derült ki a tájékoztatásból.

A fotó illusztráció (Shutterstock)

A Marshal Power gyakorlat célja az volt, hogy szimuláljon egy fiktív frontvonal mögött zajló harcot, amelyben katonák, rendőrök, tűzoltók és mentők vettek részt. A gyakorlat szokatlan aspektusa, hogy a mintegy ötszáz katona és háromszáz civil mentőszemélyzet nem zárt katonai gyakorlóterepen, hanem nyilvános területeken hajtotta végre a feladatot.

A Bundeswehr szerint a "hátországi területen" jelentkező fenyegetésekre, például dróntámadásokra, szabotázsra és úgynevezett irreguláris fegyveres erők - az állami hadsereghez nem tartozó harcosok - támadásaira való reagálást gyakorolják. A forgatókönyv szerint egy NATO-tagállamot támadnak meg, ami az egész szövetségre kiterjedő védelmet igényel.

A gyakorlatok kiterjednek a bűnügyi helyszínek vizsgálatára, a forgalomirányításra, a fegyverraktárak felkutatására, az illegális fegyverkereskedelem elleni küzdelemre és a kritikus infrastruktúra védelmére is. A katonák gyakorolják az ellenséges drónok elleni védekezést és a saját drónjaik bevetését is.

MTI

2025. október 23. 08:41
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.
Nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel alázták meg a TV2 riporterét a Tisza Párt október 23-i rendezvényén. Magyar Péter ...