A nászútjukon ölette meg bérgyilkosokkal a férjét egy nő

A hatóságok őrizetbe vettek hétfőn egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy - három, azóta szintén őrizetben lévő - férfi segítségével a nászútján megölette a férjét, akivel a családja rendezte el a házasságát Indiában.

Idasisa Nograng, az északkeleti Megalaja állam rendőrfőparancsnoka a sajtónak azt mondta, az áldozattal - akinek a testét június 2-án találták meg - a három férfi végzett.

A hatóság szerint először a férfiakat sikerült elfogni, akik azonnal vallomást tettek, ezt követően pedig a nő is feladta magát a rendőrségen.

Konrad K. Szangma, Megalaja államminisztere azt mondta, az ügyben egy negyedik embert is keresnek.

Az őrizetbe vett nő apja az ANI indiai hírügynökségnek lánya ártatlanságát hangoztatta, leszögezve: "a lánya sosem lett volna képes ilyesmire". Hozzátette, hogy a lánya és az áldozat nem találkoztak a házasság előtt.

Indiában ma is gyakori az előre elrendezett házasság, amelyről a családok kaszt, gazdasági helyzet és társadalmi státusz alapján döntenek, ritkán véve figyelembe a fiatalok érzéseit.

MTI/Fotó: X

2025. június 09. 09:59
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Legkevesebb 42 embert gyilkolt meg egy bűnbanda a Haiti fővárosához, Port-au-Prince-hez közeli halászfaluban pénteke...
Márki-Zay Péter — aki ma már Magyar Péter egyik legfőbb szövetségeseként próbál visszatérni a politikai színtérre — ...
A „merjünk kicsik lenni” szellemében a teljes behódolás mellett döntött a Tisza Párt.
Egy megdöbbentően felháborító esemény zajlott a Hódmezővásárhely melletti batidai vendégházhoz vezető bekötő úton. M...