A kubai rakétaválság óta nem volt ilyen súlyos a helyzet, atomháborút lengetett be a szakértő

Minden az eszkaláció irányába mutat.

Kötelező sorkatonai szolgálatot szorgalmaz az európai országokban a néppárti Manfred Weber, mi több, még a nők kezébe is fegyvert adna. A politikus messze nincs egyedül a véleményével, hiszen például a német parlament is hamarosan dönt a kérdésben.

Georg Spöttle a csütörtöki Mokkában elmondta, a Bundestag többsége úgy véli, idejét múlt gondolat csak férfiakat besorozni, ezért a nőket és minden más genderhez tartozókat be kellene hívni a hadseregbe.

A biztonságpolitikai szakértő szerint egyre inkább az eszkaláció felé haladunk, ugyanis a balliberális erők felépítik azt a hazug narratívát, hogy Oroszország egész Európát bekebelezné, és ebbe a magyar baloldal is beleállt.

Spöttle hozzátette, a fiatalokat is figyelmeztetni szokta, hogy amikor baloldali politikusokkal pózolnak, könnyen lehet, hogy a saját sírjukat ássák, ugyanis egyenruhában, a fronton találhatják magukat rövidesen.

Szót ejtett az ukrán elnökről, Volodimir Zelenszkijről is, akinek a napokban telt le az ötéves mandátuma, ám egy ideig biztos marad a pozíciójában – a szakember elmondása alapján addig, amíg a Nyugat szeretné –, hiszen érthető módon az országban nem lehet választást tartani a háború idején.

Az oroszok már egyre több helyen törnek át az ukrán védelmi vonalon, ezért Zelenszkij egyre elképesztőbb követelésekkel áll elő, amelyet már még az Egyesült Államok sem akar kielégíteni. Oroszország eközben nukleáris hadgyakorlatot tart, így Georg Spöttle szerint a kubai válság óta nem volt ekkora az esélye egy atomháborúnak.

2024. május 23. 12:37
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...