A képregénykultúrát is ünnepli az idei Comic Con Budapesten

Több díjátadóval, a magyar képregényes kultúra ünneplésével is várja a látogatókat hétvégén a Mastercard Budapest Comic Con Budapesten a Hungexpon.

Idén a társrendezvényként csatlakozott Radiocafé Board Game Expo fog helyszínt
adni a Magyar Társasjátékdíj díjátadójának is! Az ünnepségre a megnyitó után szombaton 11 órakor kerül majd sor, amely után a vendégeknek lehetőségük is lesz kipróbálni a díjnyertes játékot.


A BCC számára mindig fontos volt a magyar képregénykultúra fejlesztése, így idén több erre fókuszáló kezdeményezésre is lesz a május 18-19-es hétvége folyamán. Az idén tragikus hirtelenséggel meghalt Futaki Attila emléke és munkássága előtt tisztelegve először adják át a Mastercard Budapest Comic Con-on a Futaki-díj, mely egyfajta olvasói közönségdíj, ahol a “Legjobb magyar képregény”, illetve a “Legjobb magyarul megjelent külföldi képregény” kategóriában jelölhették kedvenc alktotásaikat a képregény rajongók. A díjátadóra és az azt követő megemlékezésre 16 óra 30 perctől kerül sor szombaton, a Mastercard Nagyszínpadon.


Emellett közel 100 külföldi és magyar árussal találkozhatnak a látogatók az MVM Artist Alley-ban, illetve egy olyan különleges kiadvány megvásárlására is lehetőség a Merch shopban, melyet közel 20 magyar képregényalkotó egyedi munkáiból állítottak össze a szervezők. Az amatőr művészek is teret kapnak a rendezvényen, akik több kategóriában is nevezhettek különöző művészeti ágakban meghirdetett versenyeken. A Watchmen rajzpályázatra beérkezett több mint 100 munka közül a legjobbat maga az alkotó: John Higgins értékelte. A nyertesek megtekinthetőek a BCC Facebook-oldalán.


A hétvége folyamán a Hungexpo-n megrendezett négy rendezvény színpadi programja is véglegesedett. A Filmio által támogatott Magyar Filmszínpad szombati napján megrendezik a “Célkeresztben a S.E.R.E.G” panelbeszélgetést, ahol további új információkat tudhatunk meg az idén bemutatandő sorozatról. Ugyanitt vasárnap pedig olyan kulisszatiktokat feszegető beszélgetésekbe kaphatnak betekintést az érdeklődők, mint a “Nemzetközi produkciók Magyarországon".

Ha pedig valaki a Comic Con falain kívül is merészkedne, olyan érdekes színpadi programokba is belefuthat, mint a Radiocafé Board Game Expo-n a TableTalk Podcast előadásai, vagy a KoreaON Kultúrális Fesztiválon fellépő világhírű Maytree társulat acapella koncertje.

Kapcsolódó tartalmak:

Világrekorder építménnyel és izgalmas újításokkal tér vissza Comic Con Budapestre

Új nevek és izgalmas hírek érkeztek a Budapest Comic Con-ról

2024. május 15. 15:20
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...