A háborúról vagy a békéről döntünk vasárnap + videó

Ha az emberek ott állnak a miniszterelnök, a kormány és a kormánypártok mögött, akkor a békére mondanak igent – jelentette ki Menczer Tamás.

Nálunk van egy háborúpárti baloldal meg egy békepárti Orbán-kormány, tehát az emberek most arról döntenek ezen a választáson, hogy belemenjünk a háborúba vagy megőrizzük a békét

– mondta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója új videójában, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. Úgy látja, ha az emberek ott állnak nagy tömegben a miniszterelnök, a kormány és a kormánypártok mögött, akkor világosan a békére mondanak igent, amivel üzennek a baloldalnak is.

"Ezzel a felhatalmazással Orbán Viktor miniszterelnöknek elég ereje lesz, hogy a brüsszeli tárgyalások során a békepárti pozíciónkat megvédje" – mutatott rá a kommunikációs igazgató.


Hangsúlyozta, a kormányfő meg tudja védeni, hogy minket ne nyomjanak bele a háborúba. Ahhoz, hogy a teljes európai vagy globális hajót a háború irányából megváltoztassuk és a béke irányába menjen, az is szükséges, hogy a többi országban is így szavazzanak, és szükséges az is, hogy Trump elnök nyerjen Amerikában.

"De akkor, ha mi itt támogatjuk Orbán Viktort, a kormányt és a Fidesz–KDNP-t, azt mindenképpen el tudjuk érni, hogy bennünket ne tudjanak belenyomni a háborúba. Ez a választás tétje" – fejtette ki Menczer Tamás.

2024. június 05. 08:47
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.