50 milliós kárt okozott az abonyi rongáló, végül elfogták

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája - az ügyészség indítványával egyezően - elrendelte egy 35 éves abonyi férfi letartóztatását, aki augusztus 17-én az újszászi vasútállomáson megrongált egy ott várakozó vonatszerelvényt - közölte a Szolnoki Járási Ügyészség pénteken az MTI-vel.

A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt indítványozta a férfi letartóztatását

- írták.

Fotó: MÁV-csoport Facebook-bejegyzése

A közlemény szerint a férfi augusztus 17-én késő éjszaka a 4-es vágányán álló, Fonyód-Szolnok között közlekedő személyvonat utolsó kocsiját "vette célba". A vagonban lévő üvegtörő kalapáccsal tíz oldalablakot és négy utastájékoztató LCD-monitort zúzott be.

A férfi a vonatról leszállva a peronon található várakozó helyiség oldalsó üvegét is betörte ököllel, majd ismeretlen helyre távozott

- közölték.

Az elkövető ötmillió forintot meghaladó kárt okozott, tettére magyarázatot adni nem tudott. A férfi büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás hatálya alatt áll

- olvasható a közleményben.

Kapcsolódó tartalom:

Szétvertek egy emeletes vonatot Újszászon, döbbenetes képek készültek

2025. augusztus 22. 17:37
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A jegyvizsgálóra támadt egy dühös utas egy Németországba tartó vonaton Győrnél, mert ellenőrizni akarták a férfi men...
Tragikus hirtelenséggel meghalt egy 47 éves tarpai tűzoltó a Tisza-parton. 3 kiskorú gyereket hagyott félárván. Az ö...
Garázdaság miatt tartóztatta le a rendőrség azt a férfit, aki pár napja bútorokat tört szét és azzal támadt egy társ...
Először egy motorral belecsapódtak az autójába, majd nem sokkal utána elgázolták. Néhány perc alatt két baleset is é...
Súlyosan megsérült egy 15 éves fiú miután két autó egy kisbusz és egy kamion ütközött péntek este az M5-ös autópályá...