2 éves kisfiút fojtogatott egy férfi, videóra vette és feltette a netre az egészet

A kicsi anyukája az internetről értesült a bántalmazásról.

Az eset az amerikai Kentucky államban történt, amikor egy fiatal férfi bántalmazni kezdte a felügyelete alatt álló kétéves gyermeket. A kegyetlenséget videóra vette, majd a felvételt kiposztolta a közösségi oldalára - írta meg a Crime Online pénteken.

A gyermekre a 23 éves Benjamin J. Franklin vigyázott, míg a kisfiú édesanyja dolgozott. Ám a fiatal hirtelen felindulásból egyszer csak a nyakánál fogva megragadta a kicsit, fojtogatni kezdte, többször arcon ütötte, majd az ágyhoz vágta.

Mindezt videóra vette és feltette az internetre. A felvétel futótűzként terjedt, így rövid idő alatt elért a pici édesanyjához is, aki a bántalmazás idején a munkahelyén tartózkodott.

Fotó: Caroll Megyei Seriff Hivatala

A nő azonnal hazasietett gyermekéhez, akit bevitt a Carroll Megyei Memorial Kórházba. Ekkor már nem találta otthon a férfit, így értesítette a rendőrséget.

Az egyenruhások nem sokkal később megtalálták Franklint, majd letartóztatták. Ezt követően bevitték a kapitányságra, ahol a férfi beismerő vallomást tett.

Arra, hogy a 23 éves tettes, az édesanya és a kétéves kisfiú között milyen kapcsolat van, még nem derült fény.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

Kapcsolódó tartalmak:

Koraszülött ikreket bántalmazott egy férfi, az egyik pici nyakát kitörte

Tinik fojtogatták iskolatársukat

Élőben közvetítették a véres leszámolást Vésztőn, félholtra verték az idős áldozatot - Videó

Elhagyta felesége, ezért kivégezte közös gyermekeiket, amit élőben közvetített a neten

Óvodai bántalmazás: üvöltöztek a gyerekekkel, majd megrugdosták őket az óvónők

2022. október 16. 10:11
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn közösségi oldalán mutatta meg, hogy milyen egy tökéletes tiszás beisme...
Az egyik férfit már sikerült elkapni, de a másik még szabadon garázdálkodik.
Halálos baleset történt az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Lébénynél hétfő reggel - közölte a Győr-...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 8., hétfő dél
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte hétfőn Melbourne-ben az ausztráliai Victoria állam legfelsőbb bírósága Erin ...